Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) örömmel fogadta azt a hírt, hogy Lázár János a miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, még a bürokrácia csökkentésért folytatott harcban sem kerüli el az egykori római birodalom határainak a védelme!

A sajtóhírekből értesültünk arról, hogy a Kormány megegyezett a „szakszervezetekkel” az egészségügyi dolgozók béremeléséről. Az, hogy a dolgozói béremelésről végre döntés született, mindenképpen üdvözölendő lépés, amiben jelentős szerepet játszott az egészségügyi dolgozók helyzetének sokoldalú bemutatása az érdekvédők és a sajtó részéről, a bér emelését követelő fellépések, melyekben szervezetünk a Független Egészségügyi Szakszervezet zászlóshajó szerepet játszott. Ugyanakkor méltatlannak tartjuk azokat a különbségeket, amelyeket az orvosok és a szakdolgozók béremelésében terveznek, és hogy a háttérben dolgozó szakemberekről, - műszaki, gazdasági munkaerőről- valamint az alapellátásban dolgozókról pedig említést sem tesznek a tervezett bérintézkedéseknél.

A 69 ezer tagot tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elfogadhatatlannak, sértőnek és hátrányosnak tarja azt, ahogyan a kormány a cafetéria szabályozása során ismételten háttérbe kívánja szorítja a közszolgálati munkavállalókat.

Az elmúlt hetekben az OEP megszüntetésétől volt hangos a sajtó. Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) is hangot adott aggályainak a kormány ezen lépésével kapcsolatban.

2016. június 2-án a KKDSZ elnökségének döntése értelmében Papp Katalin Alelnök Asszony vett részt a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács ülésén.

A jegyvizsgálók után a mozdonyvezetők is a bírósági utat kénytelenek választani, mert a társaság vezetése - mint egy 40 fő mozdonyvezető esetében - nem hajlandó kifizetni a Kollektív Szerződés szerinti rendkívüli munkavégzést. Balassagyarmat térségében a munkáltató az áprilisi munkaidő-beosztások átadásakor nem tartotta be a Kollektív Szerződés szabályait: a cégvezetés április hónapban szembe ment a tervezhető és kiszámítható foglalkoztatásnak, mivel az egyéni munkaidő-beosztásokat folyamatosan változtatta.

A kormány a tárgyalások közepén, egyoldalúan eldöntötte, hogyan kívánja módosítani a cafeteria-rendszert. A törvényhozás előtt fekvő javaslat elfogadhatatlan a Magyar Szakszervezeti Szövetség számára, hiszen jelentősen korlátozza a dolgozók mozgásterét, és indokolatlanul kedvez a Szép-kártya lobbinak. Az egyoldalú lépés miatt a MASZSZ követeli a VKF azonnali összehívását, és a parlamenti szavazás előtt az egész javaslat megtárgyalását.

A napokban tartotta éves rendes küldöttgyűlését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ).

2016-ban a magyar minimálbér bruttó értéke 111 000 Ft, nettó tartalma 73 815 Ft, az államnak fizetendő adó és járulék 68 820 Ft. A munkaadó összes bérköltsége 142 635 Ft. 2009-ben a bruttó 71 500 Ft, a nettó 57 815 Ft, az államnak fizetett 39 588 Ft, a munkaadói összköltség pedig 97 403 Ft volt. Hét év alatt a nettó 27,7 %-kal, a bruttó 55,2 %-kal, az államnak befizetett rész 73,8 %-kal, a munkaadói összes költség pedig 46,4 %-kal nőtt. Az "állami mohóság" 2011-2012. között 32,4 %-kal megugrott!

 A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) hivatkozva a Volán-buszok átlagéletkorát érintő kedvezőtlen véleményekre, nyílt levélben hívja fel a szaktárca figyelmét a jármű-modernizáció szükségességére.