Fórumot tartott Zalaegerszegen a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége és a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete. A szakszervezeti összejövetelen - ahol vendég volt a régiós Közlekedési Központ Igazgatóságának elnöke, a szakmai képviselője, és a Munkástanácsok országos elnöke-, elsősorban a keresetek és a munkahely biztonsága szerepelt középpontban.

 A mintegy hetven résztvevő viszonylag friss információként hallhatta, hogy a VOLÁN Buszpark Kft. a jövőben mintegy autóbusz-kereskedelmi központként kerül fel a közösségi közlekedés palettájára, ahonnét bérelhetik, lízingelhetik a járműveket. Az érdekvédők megjegyezték, hogy korábban már volt hasonló kezdeményezés, ami tiszavirág-életűnek bizonyult, ezért ennél a konstrukciónál az életképesség érdekében a szellemi és az anyagi erők nagyobb mozgósítása szükséges.

Elhangzott, hogy az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), mint munkáltatói érdekképviselet és a szakszervezetek egy keret-megállapodás égisze alatt igyekeznek védőhálót nyújtani a humán és a gazdasági területek kiszervezésében érintett munkavállalóknak. Nem rejtették véka alá, hogy a kiszervezéssel járó hullámverésben lesznek „hajótöröttek”, ám a szociális partnerek mindent megtesznek a sérülések minimalizálásáért.

A keresetek kapcsán a résztvevők kifejezésre juttatták, hogy 2017. évre feltétlenül a két- számjegyű keresetfejlesztést tekintik indokoltnak. Ezt támasztják alá az autóbuszvezetők és a karbantartók körében az egyre nyomasztóbb foglalkoztatási problémák. Hangsúlyozták, ha a munkaerőhelyzet nem enyhül, szaporodó járatkimaradásokkal kell számolni. Az érdekvédők nyomatékosították, hogy a Volán szakma érdekében a „bozótharcok” helyett széleskörű összefogásra van szükség.

 Megemlítették, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) rendszeresen napirenden van a korkedvezmény kérdése, ám előrelépés nem történik. Pozitívumként került szóba, hogy körvonalazódik a köztisztviselők és a közalkalmazottak egyeztető fórumához hasonló szervezeti keret, amely a közszolgáltató ágazatokat (közösségi közlekedés, vízügy, posta stb.) integrálná. Végezetül a szakszervezeti képviselők aláhúzták, hogy a munkahely biztonsága elsődleges szempontként szerepel tevékenységükben.

Zalaegerszeg, 2016. október 12.

Horváth László

elnök

Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége