Az idén januárban bejelentett „bürokrácia csökkentés” egy újabb szomorú szakaszához értünk, 2017. január elsején, az Országos Egészségpénztár (OEP) 125 év működés után megszűnik.

Erre az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) már többször is felhívta a közvélemény figyelmét!

 Balog Zoltán, az EMMI minisztere október 14-én, az OEP dolgozóinak tartott tájékoztatón arról beszélt, hogy ha az egészségügy irányítását hatékonyabbá akarják tenni, akkor a minisztérium alá kell rendelni.

Ha a hatékonyság alatt a totális kézi vezérlést és egy új, több mint kétszáz főt foglalkoztató helyettes államtitkárság létrehozását érti, akkor igaza van a miniszter úrnak. Azonban a számok mást mutatnak!

Az OEP körülbelül 2000 milliárd Forintot kezelt évente. Működési költsége, az általa kezelt összeg kb. 1,5 %-a. A német társadalombiztosító 5 %-os működési költséggel, egy átlagos üzleti alapon működő biztosító pedig 8-10 %-os költséggel teszi mindezt!

Ezt az alacsony működési költséget kívánja a kormány 20 százalékkal csökkenteni!

 Balog miniszter úr 20 %-os létszámleépítést is kilátásba helyezett. Igaz, annyi engedményt tett, hogy ebbe a keretbe, a tavaly december óta tartó bizonytalan időszak alatt felmondott kollégák „beszámítandóak”. Mindezt úgy kéri Balog miniszter úr, hogy a szakmai erők megmaradjanak!

Dr. Lengyel Györgyi közigazgatásért felelős államtitkár ezt még azzal egészítette ki, hogy 2017. augusztusban újabb 100 fő elbocsájtására kell felkészülni.

Az OEP jelenlegi létszáma 1207 fő, ebből 719-en a területi hivatalokban dolgoznak jelenleg. Az elbocsájtások a területi hivatalokat érintik a leginkább, ahol közelíti az ötven százalékos arányt! Ez azt jelenti, hogy azokat a munkavállalókat küldik el a legnagyobb számban, akik a szolgáltatókkal tartanak kapcsolatot és a lakossági ügyeket intézik! A kevesebb munkatársra nehezedő teher olyan nagy lesz, hogy az már a munkavégzés minőségére is kihatással lesz. Az ügyintézési idők drasztikusan meg fognak növekedni, ami egyes esetekben a betegek életkilátásait is csökkentheti!

 A 488 központi munkatárs többségét az új helyettes államtitkárságon, a közigazgatási államtitkárságon, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-ben, a Nemzetgazdasági Minisztériumban és az újonnan létrejövő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőben fogják szétszórni.

 A kevesebb pénz, kevesebb ember, széttagoltabb struktúra előre jelzi, hogy hatalmas működési zavarokra kell számítani! 

Az OEP tevékenységi köre olyan összetett, hogy abba beavatkozni, csak pontos tervezés-előkészítés, szakmai konzultációk és pontos hatástanulmányok elkészítése után lehetne!

Az ÉSZT követeli, hogy a kormány álljon el a létszámleépítés tervétől, és azonnal kezdjen tárgyalásokban az érdekképviseletekkel!

 2016. október 20.           

 ÉSZT