A Kormány tegnapi bejelentése szerint a 2017. évi költségvetési tárgyalásokon a Kormány döntött arról, hogy rendezzék a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők bérét is, ennek részleteiről még egyeztetnek a szakma képviselőivel.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szolidaritását fejezi ki a sztrájkoló pedagógusokkal és szociális dolgozókkal!
Hisszük, hogy minden munkavállalónak joga van élni a sztrájk jogával, ha azt kellő indokkal teszi! A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által szervezett sztrájknak pedig nem csak kellő indoka, hanem hatalmas társadalmi támogatottsága is van! Ez a munkabeszüntetés nem bérharc, hanem az ország jövőjét veszélyeztető kormányzati intézkedésekre hívja fel a figyelmet. A kormány nem veszi komolyan az eddigi tiltakozásokat, azokat viccnek tartja!
A 2013. november 21-én alakult Szociális Ágazati Sztrájkbizottság (amelynek tagjai: Autonóm Területi Szakszervezet, Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete, Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete egyetértésével, a Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) azonnali összehívását a vasárnapi boltzár feloldásával kapcsolatos törvények megalkotása után kialakult helyzet rendezése miatt.
Az Európai Unió 40 ágazatában működik Ágazati Szociális Párbeszéd Bizottság. Az EU Központi Közigazgatás Ágazati Párbeszéd Bizottsága 2015. december 21-én fogadta el a „Központi közigazgatásban dolgozó közszolgálati tisztviselők tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó Megállapodást.”
A Pannon Lapok Társasága ügyvezetése a közelmúltban jelezte a Sajtószakszervezetnél, hogy a bérstruktúra átalakítását, ennek keretében a dolgozók alapbérének csökkentését tervezi. Ennek bevezetéséhez kérték a szakszervezet támogatását.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyetért a pedagógus társadalom követeléseivel, teljes mértékben támogatja azokat. Ezek az „elvárások” a társadalom igényei. Az oktatás körülményeinek európai színvonalú biztosítása nem is elsősorban az abban cselekvően részt vevők feladata, hanem a társadalom egészének az ügye. Az oktatásban részesülők, a nemzet egészének jövője múlik azon, hogy milyen tudásra, képzettségre, felkészültségre tesznek szert. Vétkes felelőtlenség, ha nem születnek érdemi válaszok, megoldások valóságos problémákra. Ez több mint mulasztásos felelőtlenség, ez változtatást követelő hiba.
Nem csupán a nagyböjt miatt koplalnak a kormánytisztviselők, hanem mert a hó végére rákényszerülnek. Kiürül a bankszámlájuk és a hűtőszekrényük.
A KSH friss jelentésében azt olvashatjuk, hogy éves összehasonlításban 7%-kal nőtt Magyarországon az átlagos nettó kereset. Az átlag úgy jön ki, hogy sokan az átlag alatt keresnek…
Tisztelt Szakszervezeti Tagok! Tisztelt Munkavállalók! Csatlakozzatok a „kockás-ingben” mozgalomhoz! Nyilvánítsuk ki elégedetlenségünket, és 2016. március 30-án öltözködésünkkel vagy bármely szabadon választott módon támogassuk a közoktatás megújításáért indított tiltakozó akciót!
Üdvözöljük a BKK Igazgatóságának döntését, hogy az Orangeways nevű társasággal kötött szerződésének felmondására készül. Jelezzük, hogy a BKSZSZ korábban már többször tiltakozott és jelezte az autóbusz ágazat kiszervezéséből adódó kockázatokat és veszélyeket.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu