Ismét izzott a levegő Hódmezővásárhelyen, ahol azért hívtak össze rendkívüli közgyűlést, hogy határozatot hozzanak arról, hogy az önkormányzati cégek ne alkalmazhassák a „rabszolgatörvény”. Az is kiderült, hogy van olyan önkormányzati alkalmazott, akinek ezernél is több túlóráját nem fizette ki még az előző városvezetés – írja a HVG.

 Alig két hete van kiadnia a munkahelyednek az előző évi jövedelmedről szóló igazolást. Ez azért fontos, mert csak annak alapján tudod leellenőrizni, hogy a NAV helyesen készítette-e el az SZJA-bevallásodat. Emellett alig egy hónapod maradt kikérni az adókedvezményre jogosító igazolásokat! A Pénzcentrum cikke.

A legutolsó bírósági statisztikai jelentés szerint látványosan, a felére esett vissza az elindított munkaügyi perek száma 2018 első félévében. Abban a hat hónapban összesen 3536 per indult a bíróságokon, az egy évvel korábbinak mindössze az 50,3 százaléka – írja az mfor.hu.

A Politico című amerikai hírportál európai kiadása beszámol arról, hogy a Független Rendőrszakszervezet részéről rokonszenvre találtak a túlórakeret növelése ellen tiltakozók.

 Az elmúlt évek adatai alapján a MediaMarkt a 250 órás túlórakeretet sem mindig használta ki. Ugyanakkor az áruházban dolgozók számára biztosított, hogy aki akar, vállalhat normál munkaidőn túl többlet feladatokat, amivel kiegészítheti jövedelmét - írta közleményében a MediaMarkt.

A kormánybarát Magyar Idők közölt cikket ezzel a címmel. Egy szakszervezeti felmérésre hivatkoznak – olvasható a Népszavában.

A magyar kormány Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz fordult, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Ausztria ellen az új osztrák családtámogatási szabályozás miatt – közölte az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-vel.

Az ülésnapon megszavazott, a jelenlévők kétharmadát megkövetelő sarkalatos törvények esetében is kérik a közjogi érvénytelenség megállapítását – tudta meg a Népszava.

A címben szándékosan kerültem, hogy az új szabályokat a közkeletűvé vált „Rabszolgatörvény” megnevezéssel illessem: tettem ezt egyrészről azért, mert nem hiszek abban, hogy a tisztánlátást és a higgadt elemzést segítené az eleve drámai hangvételű felütés. A szabályozás éppen elég fejtörésre adhat okot, a további hangulatkeltés – álláspontom szerint – elkerülendő a felelősen gondolkodó jogászok részéről. Másrészről a személyes véleményem az, hogy egy olyan szabályozást, mely alapvetően a munkavállaló akaratára épít, s mely a munkavállaló beleegyezését is igényli, nem indokolt rabszolgatörvénynek nevezni – olvasható a Mércén.

A Liga Szakszervezetek nem támogatnak olyan megmozdulást, amin politikusok is részt vesznek – olvasható a 24.hu-n.


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ