Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara MKIK elnöke a Magyar Időknek adott interjút a kötelező bérelemek (minimálbér, garantált bérminimum) és az országos bértárgyalások szerepéről. Véleménye szerint a megváltozott munkaerőpiaci helyzet (munkaerőhiány) miatt a legkisebb kötelező keresetek és az ezeket meghatározó bértárgyalások szerepe egyre inkább csökken. Parragh László ezt a téves következtetést abból a valós tényből vonja le, hogy „… a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés.”
Félő, hogy a diákok a nemzeti alaptanterv módosítása után a biológia, a kémia és a fizika helyett bevezetendő természettudományok tantárgy oktatása során nem szereznek kellő alapismereteket ahhoz, hogy később valamilyen szakirányú képzésben vegyenek részt. Ennek az lehet a következménye, hogy például a vegyipari vagy mezőgazdasági szakképzés során az oktatást az alapoktól kell elkezdeni, ami felesleges többletterhet ró a tanárokra és a diákokra egyaránt.
2017. szeptember 1-jén indult az a GINOP projekt (ginop-5.3.4-16-2016-00011), amely a dél-alföldi, az észak-magyarországi és a közép-dunántúli régióban, négy – az oktatási ágazatban érintett – érdekképviseleti szervezet közreműködésével valósult meg. A projekt célja az oktatásban dolgozók testi és mentális egészségének megőrzése és fejlesztése volt célzott tájékoztatás és prevenció által. A projekt záró sajtótájékoztatóján dr. Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke, Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, valamint Nagy Viktória, a projekt Észak-Magyarország Régió koordinátora tartott beszámolót a megvalósításról.
Tájékoztatást kérve, a vagyonkezelésért felelős Bártfai-Mager Andrea miniszterhez fordult a zalai közlekedési szakszervezet.
Tisztelt Miniszter Úr!
Miniszteri kinevezéséhez két hónappal ezelőtt gratuláltunk Önnek, mely levelet egy hónappal ezelőtt újból elküldtük. A levélben szervezetünk bemutatásán túl leírtuk a központi közigazgatásban dolgozókat leginkább érintő kérdéseket és csatoltuk a 2019. évi állami költségvetéssel kapcsolatos javaslatainkat. Javasoltuk a meglévő érdekegyeztető fórumok (OKÉT, KÉF) működésének mielőbbi beindítását, valamint személyes konzultáció lefolytatását. Leveleinkre a mai napig nem kaptunk választ. Helyette "hidegzuhanyként" sokkoló hír érkezett.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) álláspontja szerint, a sajtóban is megjelent leépítési tervekről, a kormánynak azonnal tárgyalásokat kell kezdenie az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT).
A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) szerint, amennyiben nem folytatódóik a jármű-modernizációs program, nem lesznek versenyképesek a piacnyitáskor a Közlekedési Központok. 2010-ben a buszgyártással már korábban is kacérkodó magyar vállalkozások bejelentették, hogy újjáélesztik a magyar buszgyártást, és klaszterbe tömörültek.
Szolidáris a közszolgálatban foglalkoztatott, s elbocsátásokkal fenyegetett dolgozókkal a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A konföderáció elfogadhatatlannak tartja, hogy az érintetteket képviselő szakszervezetekkel tartott érdemi egyeztetés, illetve bármilyen hatásvizsgálat nélkül jelent be a kormány a sajtón keresztül 15-20 százalékos leépítést, egzisztenciális bizonytalanságba sodorva ezzel emberek ezreit.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a minisztériumok és a kapcsolódó intézmények dolgozói létszámának 15-20 százalékos várható leépítését jelentett be 2018. augusztus 14-én reggel az ún. Kormányinfón. A cél az – tette hozzá –, hogy a központi közigazgatás mostani 14 ezer fő körüli létszáma csökkenjen.
A tűzoltók többsége nem szeretne túlórázni, hiszen a vonulós Tűzoltók kötelező alap munkaideje havi 204 óra, szemben más munkavállalók 168 órás munkaidejével. Első körben az így keletkező túlórákat kellene pénzben kifizetni, vagy szolgálati időben elismerve, munkaviszonyba beszámítani.
© 2026 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu