A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ügyvivő Testülete 2018. november 29-án, csütörtökön a 2018. december 8-ai ,  a munkaidő- szervezésre vonatkozó, „rabszolgatörvény” ellen tiltakozó   szakszervezeti demonstrációhoz való csatlakozásról döntött.

SZEF Sajtóiroda

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete tiltakozik a Munka törvénykönyve módosítása miatt, miszerint éves szinten 400 órára is növekedhetne a túlórák száma, illetve egyről három évre emelkedne a munkaidőkeret.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra tervezett demonstrációjához, amely a munka törvénykönyve módosítása ellen tiltakozik, egyben közzé teszi azt a levelet, amelyet tegnapi napon elküldtünk minden konföderációnak és azoknak a szakszervezeteknek, amelyek elérhetőségével rendelkeztünk.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek (ÉSZT) pár napja deja vu érzése van. Tavaly egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló törvénytervezetet nyújtottak be a kormánypártok szintén egyéni képviselői indítványban. Akkor a józan észre hallgatva, a beterjesztés nem került az Országgyűlés elé.

Szakszervezetünk megrökönyödéssel szerzett tudomást a Munka Törvénykönyvének munkavállalókat sújtó, legújabb módosítási javaslatáról.

Különösen a munkaidőkeret hosszának 3 évre emelését és a túlórák számának növelését nem tudjuk támogatni!

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek értetlenségének ad hangot a Munka törvénykönyvét módosító egyéni képviselői indítványok láttán a munkaidő-szervezéssel összefüggésben. E törekvéseket már 2017 tavaszán a szakszervezetek a munkavállalók elemi felháborodását látva a Parlament Gazdasági Bizottsága előtt elmondott érveikkel visszavonatták.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete  elfogadhatatlannak tartja a munkaidő-szervezéssel kapcsolatban a Munka törvénykönyvét módosító egyéni képviselői indítványokat.

Három évre emelnék a munkaidőkeret elszámolását egy fideszes egyéni törvénymódosító javaslat szerint, amit a Magyar Szakszervezeti Szövetség elfogadhatatlan tart. Kordás László, a konföderáció elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi.

 A kormány ismét az egyéni képviselők mögé bújva akarja megváltoztatni a munkavállalók alapvető munkakörülményeit, hogy kikerülje az előzetes egyeztetést az érdekvédőkkel.