Három évre emelnék a munkaidőkeret elszámolását egy fideszes egyéni törvénymódosító javaslat szerint, amit a Magyar Szakszervezeti Szövetség elfogadhatatlan tart. Kordás László, a konföderáció elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi.

 Ismét egyéni képviselői indítvánnyal akarja módosítani a Fidesz a munka törvénykönyvét. Így elkerülhetik az érdemi egyeztetést, és gyorsan át lehet vinni az országgyűlésen az előterjesztést. Erre már tavaly tavasszal is kísérletet tettek, mert három évre emelték volna a munkaidőkeret elszámolását. A dolog lényege: a munkáltatóknak milyen időszakon belül kell elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkadíjjal, illetve mikor kell kiadniuk a szabadnapokat.

A kormány akkor visszavonult, és a szakszervezetek nyomására a parlament nem tárgyalt a javaslatról. Most azonban a fideszes Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által jegyzett törvénymódosító indítvány nagyjából ugyanezt hozná vissza. Ez az időkeret egyébként 2010 előtt két hónap volt, néhány esztendeje pedig egy évre emelték.

Amennyiben a javaslatot az Országgyűlés elfogadná, az azt is jelentené, hogy a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára. Alapesetben a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottak esetén pedig havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek. Ez oda vezetne, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.

A munkaidőkeret három évre emelése pedig azzal járna, hogy a munkáltatóknak ennyi idő állna rendelkezésére ahhoz, hogy az alkalmazottakkal elszámoljanak, s fizessék ki a túlmunka díját, illetve biztosítsanak cserében szabadnapokat. Ez egészen elképesztő, hiszen előfordulhat, hogy valakit akár két és fél évig túlórára köteleznek, s majd utána kapja meg az ellentételezést. És mi van akkor, ha a dolgozó időközben kilép a cégtől?

A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint ez teljesen elfogadhatatlan, ezért Kordás László, a konföderáció elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma soron kívüli összehívását kezdeményezi az ügyben.