11:00 - 11:45 Gyülekezés a Nagysándor József úton a Jégpálya parkolójában.

Teljesültek az MTSZSZ által megfogalmazott elvárások, így hosszantartó tárgyalásokat követően létrejött a bérmegállapodás a kecskeméti Mercedes gyárban. A megállapodás aláírói Mérnökök és Technikusok Szakszervezete a Vasas Szakszervezet és a munkáltató a Mercedes.

 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) elítéli a bérből és fizetésből élők fokozott kizsákmányolására irányuló munkajogi törvény-tervet, és szolidaritásáról biztosítja a szakszervezeteket a dolgozók védelmében folytatott harcban. Az MSZF részt vesz a szakszervezetek december 8-ra meghirdetett budapesti tüntetésén, és mozgósít rá – tudatta a szervezet csütörtökön kiadott közleményében.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tagszervezeteként csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség demonstrációjához.

A hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást: évi ötven nap túlmunkára köteleznék a munkavállalókat, a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá helyzetbe kényszerítenék a közszolgákat, s veszélybe kerülhet a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság. Ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra demonstrációt hirdet.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) 2018. december 8-ra meghirdetett demonstrációjának felhívásához.

A mai napon a három „versenyszférás” szakszervezeti konföderáció ismét egyeztetést folytatott a T/3628 számon jegyzett, Munkaidő-szervezéssel és a munkaerőkölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról” címet viselő törvényjavaslat (továbbiakban: Javaslat) egyik benyújtójával, Kósa Lajossal és a Pénzügyminisztérium képviselőivel.

Magyarországon több mint kétszer annyian szorulnak szociális tüzelőre, mint ahányan kapnak belőle – tudatta a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott jelentésében.

A hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást: évi ötven nap túlmunkára köteleznék a munkavállalókat, a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kényszerítenék a közszolgákat, s veszélybe kerülhet a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság. Ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) december 8-ra demonstrációt hirdet.

Az FRSZ XV. Kongresszusa úgy határozott, hogy 13 évi tagság után, 2018. december 31-ei hatállyal szakszervezetünk lépjen ki a LIGA Szakszervezeti Szövetségből, és január 01-el csatlakozzon a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez (MOSZ). Az FRSZ vezető tisztségviselői ezúton is megköszönik a LIGA Szakszervezeteknek azt a munkát, amit a konföderáció az FRSZ tagsága és a rendőrség teljes személyi állománya jogainak képviselete és védelme érdekében az elmúlt években végzett.