Az autonómia törvényi biztosítását minden alapítványi egyetemnek!
A Magyar Vegyipari, Energiapari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai mellett, és minden általuk összeállított követelést támogat.
A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) nevében a szakszervezet elnöksége szolidaritásukról biztosította a 2020. szeptember 2-4-ei önkormányzati köztisztviselői sztrájkban résztvevőket.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) megdöbbenve figyeli, hogy a több mint százötven éves Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) milyen arrogáns támadás érte a fenntartó részéről. Az egyetemi autonómia lerombolása, a szakmai kérések és érvek figyelmen kívül hagyása intő példa lehet a többi átszervezés előtt álló magyar egyetem számára is.
A jelen nyilatkozatot aláíró 5 magyar szakszervezeti konföderáció kezdeményezi, hogy a Covid-19 járványhelyzet ismételt erősödése miatt Magyarország Kormánya az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között folytasson érdemi konzultációt a következő negyedév és az előttünk álló két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.
A Munkástanácsok Zala Megyei Szövetségének a Zala megye és Budapest közötti buszközlekedés drasztikus visszavágása miatt indított petíciója során kommentek tömkelegével találkoztunk.
A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy a kormány most beismerte: a tavaszi, tantermen kívüli oktatásból sok hátrányos helyzetű településen élő tanuló kimaradt. Az ő felzárkóztatásukat a szeptembertől végző pedagógusok, az ő munkájukat közvetlenül segítő dolgozók pluszmunkáját el kell ismerni.
Egyetlen kérdést szeretnénk intézni Vidnyánszky Attilához
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma két héttel az tanév kezdete előtt küldte el az iskolaigazgatóknak a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi intézkedési tervét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hosszan részletezte nyílt levelében azokat a problémákat, amelyekre nem ad megoldást a minisztérium terve. A minisztérium válaszközleményében a felvetett problémákra nem reagál érdemben, ellenben ismét a PDSZ vezetőit és tagságát sértő kijelentéseket tesz, ahogy tette ezt már korábban is, amikor nincsenek valódi érvei.
Az szeptemberi háromnapos önkormányzati sztrájkot támogató munkahelyi aláirásgyűjtés augusztus 29-ig folytatható.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu