A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a VDSZ, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozata nagyon fontosnak tartja, hogy a jelenlegi járványhelyzetben a kormány kiemelten támogassa az otthonmaradásra kényszerült kisgyermekes szülőket.

Jelenleg ugyanis az iskolai látogatási tilalom, valamint a bölcsődék és az óvodák bezárása a 14 év alatti gyermekek felügyeletét ellátó szülőket kész helyzet elé állítja – a szülőknek a gyermekek felügyeletének ellátása miatt otthon kell maradniuk. Ha a gyermek maga nem beteg, de az iskola döntése alapján mégsem járhat be az órákra, mert például az osztályában valaki koronavírus gyanújával fertőződött, a szülő nem nyilvánítható keresőképtelennek, így gyermekápolási táppénzre (GYÁP) nem jogosult. 14 éven aluli gyermekek felügyelet nélkül hagyása viszont nem ajánlott, erre az Európai Unió gyermekvédelemmel kapcsolatos ajánlása külön is kitér.

Ezért, minthogy az idei év első felében felhasznált szabadságok és a gyermekápolási táppénz keretei kimerültek, a VDSZ és a MASZSZ nőtagozata követeli, a kormánytól, hogy a koronavírus fertőzési veszély fennállásának időszakában tegye lehetővé, hogy egy háztartásban egy fő a gyermek korától függetlenül igénybe vehesse  a gyermekápolási táppénzt.

Erről a javaslatról Székely Tamás, a VDSZ elnöke levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, és az együttműködésben bízva várja a kormányfő válaszát