Botrányos körülmények uralkodnak a kettes villamos közvágó-hídi végállomásán, ahol a vezetők a pihenőidejüket kénytelenek tölteni, mutatta be az RTL Klub Híradójának pénteki adása. Az épület felújítása elmaradt az utóbbi években, mostanra csótányok és patkányok lepték el. A villamosvezetők évek óta kérik a felújítást, hiába.
Azért dolgozni, hogy elhízzon az ember? A CareerBuilder által készített új felmérés szerint vannak olyan munkák, amelyek más állások betöltéséhez képest, jobban gyarapítják a testsúlyunkat, elsősorban a magas stressz és a mozgáshiány miatt. Bár a kutatás az Egyesült Államokban készült, hazánkban is szolgálhat tanulságokkal. Már csak az a kérdés, hogy az ön munkaköre szerepel-e a listán?
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 32 000 kilométeres közúthálózatán 93 mérnökségen keresztül négyezer ember dolgozik, akik nap mint nap ki vannak téve balesetveszélyes helyzeteknek. A 2000-es évek eleje óta 17 mérnökségi szakember hunyt el a munkaterületeken figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt – hangzott el csütörtökön a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Napi több mint tíz óra munka évente legalább ötven napon át növeli az agyvérzés kockázatát francia tudósok új tanulmánya szerint.
Rengeteg sérelem éri a dolgozókat, lekezelik őket, úgy érzik, csak költségtényezők, visszaélnek az egészségükkel, biztonságukkal, közben egyoldalúan extrém rugalmasságot és odaadást követelnek tőlük, cserébe beszűkült az előrehaladás, képzés, ritka az elismerés, a dolgozói igények háttérbe szorulnak – panaszhegyek bontakoznak ki abból a tanulmányból, amelyet Bács-Kiskun megye legjobban fizetett dolgozói körében készített a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Az autóipari munkakörülményeket elemezték a Fókuszban Kecskemét, munkafeltételek a dél-alföldi régióban című tanulmányban – írja a 24.hu.
Betonlap zuhant egy munkagödörben dolgozó férfira szerdán Szombathelyen, a munkás életét vesztette - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Hat hete kezdődött az orvosi szobák szennyvízcsöveinek cseréje, de valamiért félbeszakadt, így nem a szobákban csöveznek, hanem az orvosok, a lépcső alatt – tudta meg a HVG.
Áramütés érte a BKV egyik villamosvezetőjét a hétvégén, miközben egy fémkonténerben kialakított végállomási pihenő ajtaját nyitotta - írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Kiderült, az elmúlt napokban több ott dolgozót is megrázhatott a 4-6-os Baross utcai megállójánál ideiglenesen felállított konténer, mert – mint később megtudták - az árammal is ellátott helyiséget nem földelték le. A Népszava cikke.
Bár szerda éjfélkor életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadó, az esztergomi Suzuki-gyár több alkalmazottja is jelezte a Vasas Szakszervezeti Szövetségbe tartozó E.S. Autóipari Szakszervezetnek, hogy az óriási hőség ellenére a cég figyelmen kívül hagyja a munkahelyek hőmérsékletére vonatkozó rendeletet – írja a Mérce.
A legtöbb ember egész életében kénytelen olyan munkát végezni, amit nem igazán lehet szeretni, sőt néha már úgy tűnik, a depresszió és a kiégés korunk alapállapota. Ez a hatóságokat is egyre inkább zavarja, májusban – 45 évvel azután, hogy Herbert J. Freudenberg német-amerikai pszichológus definiálta – a kiégési szindrómát hivatalosan is felvették az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) diagnosztikai kézikönyvébe, az ICD-11-be – írja a 444.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu