Hat hete kezdődött az orvosi szobák szennyvízcsöveinek cseréje, de valamiért félbeszakadt, így nem a szobákban csöveznek, hanem az orvosok, a lépcső alatt – tudta meg a HVG.

 A képen látható körülmények között – egy mások által is használt lépcső alatt, illetve mellett – tölthetik pihenőjüket a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumának (SBO) orvosai, miután a részleghez tartozó orvosi szobákban immár hat hete zajlik, és ismeretlen okból nem fejeződött be a szennyvízcsövek cseréje.

Az érintett orvosoknak, ahogy a képeken is látszik, minden bútorát, vagyis az öltőzőszekrényeit is kipakolták a közlekedőtérbe, így nemcsak pihenni/aludni, hanem ruhájukat is a közlekedőtérben kell átváltaniuk. 

A méltatlan körülményeket egy kórházi dolgozó örökítette meg és juttatta el szerkesztőségünkbe, akit felháborít, hogy a naponta 150-160 beteg életéért felelős orvosoknak ilyen, hajléktalanszállót idéző körülmények között kell regenerálódniuk.

A képeken látható lépcső egyébként a kórház gyakorlólaborjához, több más orvosi szobához és egy előadóteremhez vezet, így betegek szerencsére nem, de a kórházi személyzet gyakran megfordul ott hétközben. 

A Honvédkórház legutóbb azzal került a hírekbe, hogy az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt intézményeként május elején lemondta a politraumás, vagyis többszörös sérülést szenvedett betegek fogadását, majd azt is bejelentette, hogy a nyáron összesen 21 napra leállítaná a politraumatizáltak ellátását, mert a hét minden napjára nincs elég orvosuk.

Az intézmény hosszú ideje az ország egyik legeladósodottabb egészségügyi intézménye, Benkő Tibor honvédelmi miniszter azonban ennek ellenére elégedett Kun Szabó István kórházparancsnokkal, és nem tervezi a Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatóval nászszülői kapcsolatban álló vezérőrnagy lecserélését.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!