Napi több mint tíz óra munka évente legalább ötven napon át növeli az agyvérzés kockázatát francia tudósok új tanulmánya szerint.

 A kockázat azoknál volt a legnagyobb, akik több mint egy évtizeden át túlóráztak rendszeresen - állapította meg az amerikai kardiológusok társaságának (AHA) lapjában, a Stroke-ban frissen megjelent tanulmány. A francia orvostudományi kutatóintézet (INSERM), két kórház és két egyetem kutatói több mint 143 ezer felnőtt munkára, dohányzásra, nemre és életkorra vonatkozó adatait elemezte.

A résztvevők egyharmada túlórázott, tíz százalékuk egy évtizeden át vagy még hosszabb ideig. Összesen 1224 ember szenvedett stroke-ot.

 Megállapították, hogy a túlórázóknál 29 százalékkal nőtt a stroke kockázata, akik tíz évig vagy tovább túlóráztak, 45 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek stroke-ot.

stroke,

Nem vizsgálták azok adatait, akik már a túlórázás előtt kaptak stroke-ot, valamint a részmunkaidőben dolgozókat sem. "Váratlanul ért bennünket, hogy a tíz évnél hosszabb időn át tartó napi túlmunka és a stroke összefüggése erősebb volt az ötven évnél fiatalabbak körében, ennek megértéséhez azonban további kutatás szükséges" - mondta Alexis Descatha.

A kutatócsoport a számokat elemezte, ok-okozati összefüggéseket nem vizsgáltak, mégis "szignifikáns összefüggést" találtak az agyvérzés kockázata és a tíz évig vagy annál is tovább folytatott túlórázás között.

Egy 2015-ös tanulmány, amely a The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban jelent meg és korábbi vizsgálatok eredményeit elemezte, szintén összefüggést talált a túlmunka és a stroke kockázata között.

Forrás: atv.hu