„Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítménéyt és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra” - értékelte a járványhelyzet alatti minisztériumi munkát a keddi nagyköveti értekezleten Szijjártó Péter, akiről nemrég derült ki, hogy a fehérorosz válságról szóló egyeztetéseket Szíjj László luxusjaxhtjáról bonyolította le. A 444.hu írása.
Az ADT többek között csaknem 30 millió oldalon több mint 2300 újság és folyóirat, lexikon és egyéb kiadvány online elérését teszi lehetővé a felhasználók számára – írja a Magyar Narancs.
Kijöttek a friss adatok, amelyek felemás képet mutatnak a regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatban – írja az mfor.hu elemzésében.
Egyetlen kérdést szeretnénk intézni Vidnyánszky Attilához
Több ezer idegenvezető maradt munka nélkül, a legtöbbjük semmilyen segítséget nem kapott a kormánytól. A szórakoztatóiparban is csak az maradt talpon, aki több lábon állt – írja a Népszava.
2020. úlius 20.-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, hogy a tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése. A munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna, és a későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma két héttel az tanév kezdete előtt küldte el az iskolaigazgatóknak a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi intézkedési tervét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hosszan részletezte nyílt levelében azokat a problémákat, amelyekre nem ad megoldást a minisztérium terve. A minisztérium válaszközleményében a felvetett problémákra nem reagál érdemben, ellenben ismét a PDSZ vezetőit és tagságát sértő kijelentéseket tesz, ahogy tette ezt már korábban is, amikor nincsenek valódi érvei.
A zenészeknek megítélt támogatási rendszerhez hasonló megoldás bevezetéséért lobbizik az üzleti rendezvényszervezőket és szolgáltatókat tömörítő legnagyobb szakmai szervezet. Ötvenmilliárd forintos alap létrehozását kéri a rendezvényszervezői szakma a kormánytól a szektort sújtó bevételkiesés és likviditási problémák kezelésére - erről a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének (Maresz) elnöke beszélt – írja a Pénzcentrum.
Az szeptemberi háromnapos önkormányzati sztrájkot támogató munkahelyi aláirásgyűjtés augusztus 29-ig folytatható.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) támogatja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) 2020. augusztus 12-ei kezdeményezést az oktatáson belüli járványügyi protokoll kialakításával kapcsolatban.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu