Fontos eredmény született a globális minimumadóról zajló nemzetközi tárgyalásokon: sikerült elérni, hogy a magyar érdekeket érvényesítsék – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók európai alkalmazását lehetővé tevő, megújított kék kártya irányelvet, ami uniós remények szerint segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében.

Rossz munkakörülményekről, kizsákmányolásról és kevesebb fizetésről számolt be a Guradian azokkal a munkavállalókkal kapcsolatban, akik jellemzően kelet-európai országokból érkeznek Nyugat-Európába, hogy aztán az ottani húsüzemekben dolgozzanak. A lap szerint ezeket az embereket általában közvetítőkön keresztül alkalmazzák, de "másodrendűnek" érzik magukat a helyiekkel szemben, akiket közvetlenül alkalmaznak a cégek.

Eddig mindössze 27 külföldi tartálykocsi-sofőr jelentkezett a 300 meghirdetett helyre. A katonák bevetése ellenére folytatódik az üzemanyag-válság, és más területeken is felütötte a fejét a hiány – olvasható a Népszavában.

Szinte az összes film és sorozat forgatása leállhat, az egyik legfontosabb szakszervezet megszavazta a sztrájkot – írja az infostart.hu.

A brit miniszterelnök szerint azért nem akar senki kamionsofőrnek menni az országban, mert a közép- és kelet-európai munkások olcsón is elvállalták – írja a Világgazdaság.

Cserébe legkésőbb október 15-ig munkába kell állniuk az üzemanyag-ellátási káoszba süllyedt szigetországban. Hétfőtől egyébként már a hadsereget is bevetik a benzinkút-töltésre – írja az mfor.hu.

A cégek azt követelik, hogy több alacsonyabban képzett munkavállaló kaphasson vízumot: a brexit életbe lépte óta csak magasan képzetteket várt a szigetország, a szakképzést nem igénylő munkák kapcsán azt kérte a vállalkozásoktól, oldják meg azokkal, akik már az országban vannak. Az infostrat.hu cikke.

Rossz munkakörülmények, heteken át tartó távollét a családtól és hosszú fuvarok - általában ezekre a tényezőkre panaszkodnak a kamionsofőrök, amikor a munkaerőhiány témája felmerül.

A Portfolio által ismertetett tanulmány 44 országot rangsorol a nyugdíjasok jóléte és pénzügyi biztonsága alapján.