Szinte az összes film és sorozat forgatása leállhat, az egyik legfontosabb szakszervezet megszavazta a sztrájkot – írja az infostart.hu.

Az operatőröket, kellékeseket, fodrászokat és más kézműveseket tömörítő Színházi és Színpadi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) tagjai azt mondják, kimerítő munkarendben dolgoztatják halálra őket, garantált pihenő- és étkezési szünetek nélkül.

Jobb munkakörülmények mellett fair fizetést, a streamelt tartalmak után pedig további összeget követelnek maguknak.

Az 50 ezer ágazati munkásból elsöprő többség szavazott sztrájkra, 98 százalék a két százalék ellenében. Amennyiben valóban felfüggesztik a munkát, ez lesz a legnagyobb sztrájk az Egyesült Államokban a második világháború óta, írja a BBC.

Pörög a filmipar

A Film- és Televíziós Producerek Szövetségének az IATSE-vel folytatott tárgyalása a múlt hónapban szakadt meg azt követően, hogy az IATSE nem fogadta el a felkínált alkut. Az ajánlat javított volna a bérezésen és a pihenőidőn egyaránt, illetve 400 milliós nyugdíj- és egészségbiztosítási tervet is tartalmazott. Matthew Loeb, az IATSE vezetője szerint azonban a szavazás egyértelműen jelzi, mi az emberek akarata.

"Ez a szavazás az életminőségről, valamint a film- és televíziós iparban dolgozók egészségéről és biztonságáról szól" - áll a nyilatkozatában. "A bértábla alján lévők nem érdemelnek kevesebbet, mint a megélhetést biztosító bért."

A 2020-as lezárásokat követően idén a filmipar virágzik, és nagyobb a nyomás a benne dolgozókon, mint korábban volt, aminek hatására a Hollywoodban dolgozók is újragondolják, milyen körülmények között akarják folytatni munkájukat.

A közösségi médiában és Los Angelesben terjedő történetek szerint a 15 órás munkanapok, valamint a 70-80 munkaórás hetek sem mennek ritkaságszámba.

Sok érintett dolgozó beszélt arról, hogy hátát vagy térdét kellett megműttetnie a nagy igénybevételt jelentő munka miatt, és az sem ritka, hogy esküvőkre vagy épp temetésekre sem jutnak el a forgatások miatt. Gyakori, hogy hétfőn már hatkor forgatnak, pénteken pedig délután kezdenek és egészen szombat hajnalig talpon vannak, így aztán a hétvégéken sem jut semmi pihenés nekik.

Tizennyolc órás munkanap

A munkanapjaim őrületesek

- mondta Thomas Pieczkolon hangkeverő a Sunset Boulevardon tartott gyűlésen. A férfi egy 300 millió dolláros műsoron dolgozik egy streamingszolgáltató számára, és a legtöbb nap kilenc órát kell dolgoznia még azelőtt, hogy ebédszünetet tartanának. Hétfői 18 órás munkát jelentenek, a vele dolgozó Jade Thompson pedig arról számolt be, egyszer elaludt vezetés közben hazafelé.

Elbóbiskoltam, aztán magamhoz tértem, az út szélére navigáltam és pánikrohamom volt. Még nem is volt vége a hétnek! Hétfő volt...

- mondta. Nem ő az egyetlen, aki ilyesmit él át: azt mondja, gyakran addig észre sem veszik, milyen hosszan dolgoztak, amíg nem indulnak haza.

A döntés megszületése nem jelent még automatikusan sztrájkot: sok szakmabeli abban reménykedik, hogy ennek hatására sikerül elérni követeléseik teljesítését.

Hollywoodban utoljára 2007-2008-ban volt hasonló sztrájk, amikor is az írók léptek sztrájkba a realityk felfutásának idején. Most nagyon nagy a nyomás s szakmán azzal kapcsolatosan, hogy emberibb körülményeket biztosítson a dolgozóknak.

Pénzt kérnek a streamingplatformoktól is

A sztrájk a streamingszolgáltatókkal való konfliktust is előidézhet: ezek a szakszervezeti tagok szerint kihasználják a munkájukat.

A streamingcégek kedvezményt kapnak a munkánkból. Megérdemeljük, hogy tisztességesen részesüljünk a profitból - megérdemeljük, hogy legalább annyit fizessenek nekünk, amennyit akkor kaptunk, amikor még tévécsatornáknak dolgoztunk

- mondta Lisa Clark díszlettervező.

A streamingszolgáltatások hatalmas díszletekkel, eposzi történetmeséléssel alakították át az iparágat. Ezek a tartalmak valóban úgy néznek ki, mint a játékfilmek, de Clark szerint tíz hetet kap több száz olyan díszlet elkészítésére, ami egy játékfilm esetében hat hónapig tartott volna.

"Ez nem észszerű kérés" - mondta.

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!