A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet nagyszabású kutatásában azt vizsgálta, hogy a világ lakossága milyen mértékben részesül szociális védelmi ellátásban. Aggasztó eredmények születtek.

A szervezet olyan problémákat vizsgált, amelyek már régóta az emberek életének részét képzik, azonban 2020-ban a pandémia pusztító hatása tovább súlyosbította a gazdasági egyenlőtlenségeket. A kutatásból kiderült, hogy a világ lakosságának 53 százaléka nem számíthat semmilyen szociális védelemre . Ide soroljuk egyebek között az egészségügyi ellátást, a munkanélküli segélyeket, a családi- és gyermekkedvezményeket, illetve a biztos nyugdíjat is. A fennmaradó 47 százalékba azok is beletartoznak, akiknek csak egyetlen szolgáltatás áll rendelkezésükre.

Általános megállapítások

A jelentés nagy általánosságban megállapította, hogy négymilliárd ember vagy teljesen védtelen, vagy csak részben védett. A munkaképes korúak csupán 30,6 százaléka élvezheti az átfogó rendszerek „kényelmét", magyarul azokat az állami csomagokat, amelyek a szociális juttatások teljes körét tartalmazzák, beleértve a családi kedvezményeket és a nyugdíjat. 2020-ban teljeskörű ellátásra nyolc százalékkal kevesebb nő volt jogosult, mint férfi.

Európában és Közép-Ázsiában a lakosság 83,9 százaléka részesül legalább egy juttatásban, Afrikában ez az arány 17,4 százalékra tehető. És itt még mindig csak egyetlen ellátásról beszélünk, nem a teljes csomagról.

A világ legfejletlenebb ellátási területe a munkanélküli biztosítás, a munkanélküliek 18,6 százaléka jogosult valamilyen segélyre.

Világviszonylatban a gyermekek, a munkanélküliek és a kismamák számíthatnak a legkevesebb ellátásra.

A fejlődő országokban lakosságarányosan többen dolgoznak a (szürke vay fekete) informális gazdaságban, ahol alkalmi vagy részmunkaidős feladatokat látnak el, így nem jogosultak juttatásokra. A fejlett országok GDP-jük nagyobb részét fordítják szociális védelemre.

Az aforizma, amely szerint a társadalom igazi mércéje az, hogy mennyire bánik jól a legsebezhetőbb tagjával, különösen erős hatást kelt a Covid-19 kontextusában. Ehhez a mércéhez viszonyítva rengeteg társadalom elbukott

-olvasható a jelentésben.

Magyarország jól teljesít

A szervezet hazánkat is vizsgálta. A kutatás szerint a lakosság 86,2 százaléka részesül legalább egy szociális védelmi ellátásban. Az is kiderült, hogy Magyarországon a különböző társadalmi csoportok tagjainak hány százaléka jogosult különböző juttatásokra.

Az alábbi eredmények születtek:

a gyermekek 100 százaléka

a kismamák 100 százaléka

a súlyos fogyatékkal élők 100 százaléka

a munkanélküliek 26,3 százaléka

az idősek 90,5 százaléka

a munkahelyükön megsérült munkavállalók 78,3 százaléka

a szociális támogatásban részesülő kiszolgáltatott emberek 56 százaléka

Az univerzális egészségügyi lefedettség pedig 74 százalékra tehető.

Forrás: haszon.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!