Elhárult az utolsó akadály a külső országok polgárainak legális munkavállalást lehetővé tevő európai uniós kék kártya rendszerének reformja elől, midőn az Európai Unió törvényhozása nagy többséggel megszavazta a tagállamok által korábban már jóváhagyott verziót.

A képviselők közül 556 szavazott igennel, 105 ellenszavazat született. Az aktussal egy sok éves jogszabálymódosítási folyamat zárulhat le, brüsszeli – és több tagállambeli –

remények szerint az eddigieknél nagyobb számban vonzva az EU munkaerőpiacára magasan kvalifikált harmadik országbeli munkavállalókat.

Az amerikai mintájú szabad munkavállalási engedély (ami az Egyesült Államokban „zöld”, az az EU esetében „kék” kártya) voltaképpen már 2009 óta létezik, és eredetileg még nem a migrációs nyomás kezelése kapcsán került szóba, hanem főként az uniós elöregedési tendenciára válaszul intézményesítették.

A cél ugyanaz volt, mint az amerikai „zöld kártya” esetében: rendezett formában szabad folyosót biztosítani olyan potenciális harmadik országbeli munkavállalók számára, akiknek képzettsége, képessége hiánypótló módon tud hozzájárulni az EU versenyképességéhez, illetve a belső piaci ellátáshoz.

Az időközben felpörgött migrációs válság és százezrek tömeges megjelenése az elmúlt években aztán a szabad munkavállalás intézményét is új megvilágításba is helyezte.

Nem csupán az EU munkaerőpiacának fehér foltjait volt hivatva kitölteni, de szigorúan szabályozott, intézményes alternatívát is kívánt mutatni az illegális bevándorláshoz képest.

Az európai uniós kék kártyáról azonban az idők folyamán az is kiderült, hogy külső munkavállalók számára eddig távolról sem bizonyult annyira vonzónak, mint azt az uniós megalkotói eredetileg remélték, és emiatt a kvalifikált munkavállalók inkább az amerikai, ausztrál, új-zélandi munkaerőpiacon próbáltak elhelyezkedni.

Az EU-kártya elnyerésének megkötései a többiekhez képest sokszor túl szigorúnak bizonyultak.

A feltételek a többség számára elsőre nehezen megugorhatóak voltak, miért is relatíve csak kevesen éltek vele.

A 2014-ben hivatalba lépett Juncker-bizottság ezért vetette fel 2016-ban, hogy a „kék kártya-rendszer” korszerűsítésre szorul. Mellesleg Juncker érvelésében már akkor is megjelent az a gondolat is, hogy ez nem csupán azért lenne hasznos, mert egyszerűbben juttathatná hiányzó szakemberekhez az EU munkaerőkínálatát, de azért is, mert úgymond amikor egy házba kívülről nagyon be akarnak jutni, akkor „nem árt egy világos szabályok szerint nyitható ajtó is, különben mindenki az ablakon próbál bemászni” (részlet Juncker 2016-os európai parlamenti beszédéből).

Az eredeti, 2009-es kártya amerikai mintára rögzítette az EU munkaerőpiacához való hozzáférés felétételeit. E szerint a jelentkezőnek munkaszerződéssel kellett rendelkeznie az EU-ban ahhoz, hogy a kártyát megkaphassa, megfelelő szakmai végzettséggel kellett bírnia, emellett fizetése a fogadó országbeli bruttó átlagfizetés legalább másfélszerese kellett, hogy legyen. (Azzal a megszorítással, hogy egyes - közmegegyezésre erre elfogadott - szakmák esetében az érintett tagország alkalmazhattak ennél alacsonyabb, de 1,2 százaléknál semmiképpen nem kisebb kulcsokat).

A most elfogadott reform akkor válik hatályossá, ha az EP-döntést tudomásul véve az EU miniszteri tanács „beélesíti” azt, és a változás szövege megjelenik az EU hivatalos közlönyében. A tagországoknak ez követően két év áll majd rendelkezésükre a jogszabálymódosítások átültetésére.

Forrás: Infostart