A koronavírus-járvány kitörése felével vetette vissza a nyugdíjas, 20 százalékkal a diákfoglalkoztatást, s mindössze 8 százalékkal a kölcsönzési szektort 2020-ra. Idén mindannyian rekordforgalmat várnak az előző esztendő bázisán: 2021 végére ötödével nőhet a diákok, negyedével a kölcsönzöttek, s duplájára az időskorúak nettó árbevétele – tette közé az összesen 420.000 atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő tagszervezeteik legfrissebb adatai alapján a DiákÉSZ, a KÖZÉSZ és az MMOSZ.
2021. május-júliusban a munkanélküliségi ráta országos szinten, átlagosan 4,1 százalék volt. Az ország keleti felében jellemzően jóval az országos átlag felett alakult a mutató, Nógrád megyében például 11,7 százalékot mértek, közel az egy évvel ezelőtti közel kétszeresét, míg Győr-Moson-Sopronban 1,2 százalékot, a harmadát a tavalyinak.
Két és fél hónapja érhető el az új szövetkezeti forma, eddig négy ilyen szerepel a cégjegyzékben – olvasható a HVG-ben.
A 25 év alattiak foglalkoztatottságának a 2022. január 1-jétől bevezetendő szja-mentesség különösen az egyetemisták körében lehet eredményes – mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke.
Idén júliusban termelő szektorban a tavalyi nyárhoz képest háromszorosára nőtt a diákmunka iránti kereslet az észak-magyarországi megyékben, míg a déldunántúli településeken több mint kétszeres volt a bővülés. Ezt támasztja alá az évi közel 10.000 diákot foglalkoztató, Mind-Diák Szövetkezet legújabb statisztikája is, amely alapján a növekedési trend országosan is megfigyelhető – a diákok munkaórája többszörösére nőtt a tavalyi nyárhoz képest. A megugró tendenciát jól bizonyítja az a kimutatás, amely szerint az észak-dunántúli régióban nagyrészt a kereskedelem területén nőtt a diákok foglalkoztatása 88%-kal, míg Dél-Alföldön leginkább az ügyfélszolgálati szektorban emelkedett, ahol 169%-os növekedés következett be a tavaly nyári adatokhoz képest. Országos körkép.
Pincérből, pultosból, szakácsból is hiány van, gondban vannak a vendéglátóhelyek.
A Covid első két hulláma alatt rengetegen veszítették el az állásukat, de a munkaerőpiaci hiány szerencsére felszívta őket. Az utóbbi hetekben pedig már őrület alakult ki a munkaerőpiacon. Mindenki embert keres, az álláshirdetések száma pont kétszerese most, mint januárban volt. Mi lehet a megoldás a kialakult helyzetre?
A vidéki vendéglátósok is egyre nagyobb bajban vannak a munkaerőhiány miatt. Már nem csak a szakácsok hiányoznak, hanem az összes területre keresnek dolgozókat. A tulajdonosok szerint a szektorban a járvány miatt akkora a bizonytalanság, hogy az alkalmazottak inkább olyan helyet keresnek, amelyet nem fenyeget bezárás, ha berobban a negyedik hullám – mondta az ATV Híradójának egy vendéglátós.
Szeptembertől lép életbe az a kormányrendelet, amely szabályozott keretek között megkönnyíti a nem szomszédos, az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országokból érkező munkavállalók alkalmazását Magyarországon. Az intézkedés célja, hogy enyhítsen a járvány után erőteljesen beinduló magyar gazdaságban tapasztalható, az előrejelzések szerint több ágazatban súlyosbodó munkaerőhiányon – írja a napi.hu.
A munkavállalók 35 százaléka kész új belföldi lakhelyre is költözni egy megfelelő állásajánlat esetén – derült ki a Trenkwalder új Mobilitási Indexéből. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 6,4 volt az 1-10 közötti értékelési skálán.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu