2021. május-júliusban a munkanélküliségi ráta országos szinten, átlagosan 4,1 százalék volt. Az ország keleti felében jellemzően jóval az országos átlag felett alakult a mutató, Nógrád megyében például 11,7 százalékot mértek, közel az egy évvel ezelőtti közel kétszeresét, míg Győr-Moson-Sopronban 1,2 százalékot, a harmadát a tavalyinak.

2021 júliusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 704 ezer fő volt. A május–júliusi foglakoztatási ráta 73,3 százalékot tett ki, az egy évvel korábbit 1,8 százalékponttal felülmúlta.

Ebben az időszakban a foglalkoztatási ráta Budapesten volt a legmagasabb (78,9 százalék) és Somogy megyében a legalacsonyabb (65,7 százalék) - derül ki a KSH friss összesítéséből.

Május-július hónapban a hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 476 ezer fő dolgozott, 75 ezer fővel többen, mint egy évvel korábban, míg a külföldön dolgozók száma (84 ezer fő) 16 ezer fővel csökkent.

A legnagyobb mértékű létszámcsökkenést a kereskedelem (–23 ezer fő) és a szociális ellátás (–15 ezer fő) területek szenvedték el; a szálláshely szolgáltatásban még mindig 5 ezer fővel kevesebben, a vendéglátásban viszont 12 ezer fővel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.

A távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya 8,4 százalék volt, 3,9 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

2021. május-júliusban a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékot volt, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel azelőttinél.óriási azonban a különbség az egyes megyék között. Míg Nógrád megyében a ráta 11,7 százalék volt, a tavalyi érték közel duplája, Győr-Moson-Sopron megyében mindössze 1,2 százalék, csaknem a harmada a tavalyinak.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!