A kormányhivatalok ügyfélszolgálati munkát végző munkatársaitól sorra érkeznek a panaszok a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetéhez (MKKSZ), hogy a közelgő influenzajárvány és az Európában is egyre terjedő koronavírus ellen semmilyen védelmet nem kapnak. Ezért a szervezet elnöke, Boros Péterné azt kéri a kormánytól, szervezzék meg, hogy minden ügyfélablakban ülő ügyintéző szájmaszkot viselhessen – írja a Népszava.

Tíz, mobilizált kormányablakhoz használatos járművet szállíthat a kormányhivataloknak a hódmezővásárhelyi székhelyű Tornádó International Jármű- és Gépgyártó Kft., nettó 119,8 millió forintért – írja a napi.hu.

Elfogadhatatlan a kormányhivatali tisztviselők megyénként eltérő béremelése a területen működő szakszervezetek szerint – írja a Népszava.

Mindent megpróbálnak, hogy vonzóvá tegyék a rendőri pályát az érettségi előtt álló fiatalok számára – írja a Népszava.

Van, ahol évek óta nem találnak szakembert. Egy nógrádi óvodavezető szerint a fiataloknak nem vonzó a pedagóguspálya, inkább olyan szakmát tanulnak, amivel több pénzt tudnak keresni. A kezdeti lelkesedés hamar elmúlik: sokakat a gyerekek szeretete visz rá, hogy ezt a pályát válassza, később azonban sokan meggondolják magukat.

2019 szeptember közepén a Debreceni Ítélőtábla a Heves Megyei Törvényszék korábbi ítéletét részben módosítva, körülbelül 100 millió forint kártérítést ítélt meg 60 gyöngyöspatai roma gyereknek, akiket a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskola – a Kúria korábbi döntése szerint is – etnikai alapon elkülönítve oktatott, és akiknek bizonyítottan alacsonyabb szintű oktatást nyújtott. A legalacsonyabb kártérítési összeg 350 000, a legmagasabb 3 150 000 forint. A Mérce írása.

Tovább egyszerűsödik mintegy hétszáz, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés a tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítással és a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetésével - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

2020-ban teljesen összecsúszott a bérskála a pedagógusoknál. Mostanra a mesterdiplomás, pályakezdő tanárok annyi pénzt keresnek, mint a szakmunkás minimálbér. Ennek kapcsán a Portfolio megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy terveznek-e béremelést a pedagógusoknál.

A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget. A kerületi kapitányságoknál dolgozó egyenruhások csaknem kétharmada nem budapesti – írja a Népszava.

Úgy veszi át a szabálysértési ügyeket a rendőrség a kerületi és járási apparátusoktól, hogy vinné az ügyintézőket is. A csapatmozgatásra emlékeztető lépés kétezer embert érinthet – írja a Népszava.