Van, ahol évek óta nem találnak szakembert. Egy nógrádi óvodavezető szerint a fiataloknak nem vonzó a pedagóguspálya, inkább olyan szakmát tanulnak, amivel több pénzt tudnak keresni. A kezdeti lelkesedés hamar elmúlik: sokakat a gyerekek szeretete visz rá, hogy ezt a pályát válassza, később azonban sokan meggondolják magukat.

Egyre nehezebb a vidéki óvodák helyzete, ugyanis nincs elég diplomás óvónő, sőt, van olyan település, ahol évek óta nem találnak szakembert. Sok helyen lakással, közlekedési támogatással, viszonylag magas fizetéssel csábítják az óvónőket a kis településekre, ám úgy tűnik, ez nem feltétlenül eredményes.

A nógrádszakáli óvodát például 2 éve újították fel, mégsem találnak diplomás óvónőket az üres helyekre. Most nyugdíjasokat alkalmaznak, csak így tudják fogadni a kicsiket, számol be az ATV híradója.

Kovács Bernadett óvodavezető szerint a fiataloknak nem vonzó a pedagóguspálya, inkább olyan szakmát tanulnak, amivel több pénzt tudnak keresni. Azt nyilatkozta:

ma már lassan egy bolti eladó is több pénzt vihet haza, mint egy óvodapedagógus.

Egy idősebb óvodapedagógus, Havasiné Földi Zsuzsanna úgy látja, a kezdeti lelkesedés hamar elmúlik. Sokakat a gyerekek szeretete visz rá, hogy ezt a pályát válassza, később azonban sokan meggondolják magukat.

A riportban megszólaló szülők ahol csak tudnak, az óvónők mellé állnak, mert szeretnék, hogy biztosan fennmaradjon a település óvodája.

Forrás: Helló Vidék

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ