2019 szeptember közepén a Debreceni Ítélőtábla a Heves Megyei Törvényszék korábbi ítéletét részben módosítva, körülbelül 100 millió forint kártérítést ítélt meg 60 gyöngyöspatai roma gyereknek, akiket a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskola – a Kúria korábbi döntése szerint is – etnikai alapon elkülönítve oktatott, és akiknek bizonyítottan alacsonyabb szintű oktatást nyújtott. A legalacsonyabb kártérítési összeg 350 000, a legmagasabb 3 150 000 forint. A Mérce írása.

 A felpereseknek személyes költségmentességük okán csupán az alperesi ügyvéd munkadíját kellett megfizetniük, mégpedig abban az arányban, amilyenben a követelthez képest alacsonyabb kártérítési összeget kaptak. Noha jó néhányuknak ez csupán pár ezer forintos kiadást jelent, vannak olyanok is, akiknek több tízezres költségei keletkeztek.

Néhányan azonban százezer forintot is meghaladó perköltség előírást kaptak a perlési stílusában gálánsnak semmiképp sem nevezhető alperesi ügyvédi iroda felé, amely a John Grishamtől ismert amerikai mintára árasztotta magából a teleírt oldalakat. Ezek átrágása nem csupán a felperesek ügyvédeinek okozott felesleges túlmunkát, de az illiberális demokrácia gépezetét kiszolgáló jogászoktól nem idegen módon a költségvetésből finanszírozott megbízóknak is tetemes plusz kiadást jelenthetett.

A döntés jogerős, ám az ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a tankerület (KLIK) és a helyi önkormányzat, amelyek ekképp a kártérítést önként nem is kívánják folyósítani.

Sőt, amennyiben a korábbi peres stratégiájuknak megfelelően járnak el, csupán természetben kívánják majd a kárt megtéríteni, ami eléggé kétséges pont a szegregáció esetében, aminek természetbeni, utólagos „jóvátételére” keresve sem találunk példát, bárhová is nézünk a való világban vagy a józan ész birodalmában.

Ez az ítélet nem igazán jogi precedens, a Kúria (lánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) korábban már három ügyben ítélt meg kártérítést szegregáltan oktatott gyerekeknek: a tiszavasvári különballagás (2001), a tiszatarjáni külön osztályba sorolás (2004) és a miskolci iskolák közötti szegregáció miatt (2009).

A miskolci ügyben, ami már az egyenlő bánásmód törvény hatályba lépését követően indult, a szegregált körülmények között nyújtott oktatás minősége nem volt a kereset tárgya, és a szegregált oktatás időtartama is sokkal rövidebbre nyúlt. A legfőbb bírói szerv azonban már akkor kimondta, hogy „a faji alapú elkülönítés önmagában kár”, nem kell tehát a bíróságoknak külön vizsgálni az így okozott társadalmi kirekesztés és kisebbségi érzés jogalapját.

A gyöngyöspatai gyerekek képviseletének több, különböző funkciójú szereplője van. Az ügyet első fokon a Törvényszéken, valamint az Ítélőtábla előtt a nagy összegű szerződésekre szakosodott és a globális jogszolgáltatásba bekapcsolt Lengyel Allen and Overy, valamint a neves magyar partnerek által jegyzett Gárdos Mosonyi Tomori ügyvédi irodák képviselték pro bono.

Az angolszász országok – főképp az Amerikai Egyesült Államok – nagy bevételű, globálisan működő irodái között egyre terjedő, a társadalmi felelősségvállalásukat demonstrálni hivatott szokás szerint a rászorultaknak nem számítanak fel ügyvédi költséget annak érdekében, hogy a joghoz való hozzáférés ne maradjon a vagyonosok privilégiuma.

Karitatív alapon természetesen Európában és a mi régiónkban is régóta képviselnek – általában ideológiailag elkötelezett – ügyvédek anyagilag rászoruló, vagy más okból marginalizált ügyfeleket. Gondoljunk például Eötvös Károly kiállására a vérváddal megbélyegzett tiszaeszlári zsidók ügyében, vagy a Horthy-rendszerben zaklatott szociáldemokraták ügyeit vállalni bátorkodó ügyvédekre. Az adott peres ügynek a közügyek iránt érdeklődők számára egyértelmű jelentősége, vagy akár a jogdogmatikai szempontból fennálló különlegessége vonzerőt jelenthet klasszikus ügyvédek számára is, ahogy történt ez például a tiszavasvári ügyben, amelyben a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének biztosítási joggal foglalkozó fia képviselte a vasvári romákat.

A Lengyel Allen and Overy iroda nem új szereplő a szegregációs perekben, hiszen a miskolci ügyben is ők nyújtottak bírósági képviseletet a felperes diákoknak. A globális jogszolgáltatás krémjét adó irodák módszerei sokfélék. Többen támogatják a sorosozó, illiberális államhatalom által kiszemelt civil szervezetek fennmaradását azzal, hogy a számtalan adminisztratív akadály és vegzatúra kivédésére nyújtanak segítő kezet a kulisszák mögött. Az esetek valószínűleg kisebb hányadában – mint például a miskolci és gyöngyöspatai ügyekben – a bíróságon képviselnek, szakmai biztonságot nyújtva az olyan civil szervezeteknek, mint a gyöngyöspatai romák képviseletét ellátó, és a pro bono ügyvédeknek megbízást adó Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF). „Tényügyvédként” a civil szervezet foglalkozott a nagyszámú kárvallottal és a tényállás tisztázásával, míg a neves irodák nyújtottak „érvügyvédként” szolgáltatást, amelynek a költségeit maguk állták.

Az előkészítő terepmunkát a CFCF végezte. Az eredetileg hatvanhárom felperest a gyöngyöspatai romák között az Alapítvány munkatársai kutatták fel, egyedi történeteiket ők jegyezték fel, s azok dokumentumait az állandó megbízásban működő ügyvéd – Kegye Adél – a közösségi aktivistákkal együtt szedte össze, dolgozta fel, vetette össze a hivatalos dokumentumokkal és öntötte egy, az ügyvédek és a bíróság által kezelhető formába.

Az előkészítő, „tényügyvédi” munka költségei, akár csak az eljárás során a felperesekkel való kapcsolattartás az Alapítványt terhelik, s eleddig elérték a 15 milliós összeghatárt. Fontos észben tartani, hogy mielőtt a bíróságok által értelmezhető jogi dokumentum – a keresetlevél – megszületne, a perköltségek jelentős része már felmerült. Akárcsak a kapcsolattartás költségei, melyek a bíróságon és a szűkebb értelemben vett jogi eljáráson kívül merülnek fel, ezek a költségek nem követelhetők. Ide tartozik annak a több mint egy hetes munkának az utazási- és munkadíja is, amit a fellebbviteli döntés kézbesítése és elmagyarázása jelentett az elmúlt időszakban.

A mostani ítélet jelentőségét elsősorban a kárpótoltak viszonylag nagy száma, valamint a megítélt kártérítés jelentős összege adja.

A szegregált körülményeket eredetileg létrehozó gyöngyöspatai önkormányzatot valószínűleg csődbe is vinné egy ilyen nagyságú fizetési kötelezettség, a jelen helyzetben azonban osztoznia kell a költségen az elkülönítő gyakorlatot az iskola átvétele után varratmentesen folytató állami iskolafenntartó KLIK-kel, pontosabban a hatvani tankerülettel. A fenntartó szerv megnevezésével és hatásköreivel nem a felperesi oldal, hanem a kormányzat és a FIDESZ-KDNP többségű országgyűlés „játszik” szünet nélkül, biztosítva ezzel annak látszatát, hogy valami érdemleges is történik az oktatásigazgatás területén.

Felmerül a kérdés, ha a roma gyerekek iskolai elkülönítése elleni harcban „ennyi pénz van”, vajon miért nem indulnak hasonló perek országszerte, hiszen szegregáló, rossz minőségű szolgáltatást nyújtó iskolákból, ahonnan nem vezet út a továbbtanuláshoz és a munkához, rengeteg van országszerte. Erről egykönnyen meggyőződhetünk, akár a megnyert közérdekű szegregációs pereket, akár szociológiai, oktatás-kutatói tanulmányokat, akár az oktatásért felelős minisztérium saját felméréseit olvasgatjuk.

Ez így persze az alapvető kérdés kicsit bulváros felvetése. Valójában arra vagyunk kíváncsiak,

miért kapnak ilyen kevesen és ritkán akárcsak részleges jogorvoslatot egy, az egymást követő kormányok által több évtizede fenntartott, és amúgy jól dokumentált, jogellenes és pusztító oktatásszervezési gyakorlat áldozatai közül? (Részlegesnek mondjuk, hiszen bármilyen sok pénz egy családnak 1-2 millió forint, mégsem kárpótol az egy életre szóló munkanélküliség, vagy a közmunka megpróbáltatásaiért, nem is beszélve egy kisgyereknek okozott lelki károsodásról.)

A kérdésre adandó válasznak három eleme van. Elsőként kiemelendő, hogy bár törvény által tiltott, romboló és immorális is a faji alapú elkülönítés, különösen az adófizetők pénzéből fenntartott intézményekben, mégsem büntetőjogi kategória, s hogy

függetlenül a szegregáció polgári jogi és oktatásjogi tilalmától, semmilyen hatóság nem üldözi hivatalból, és nem lép fel a köz nevében és a köz pénzén az elkövetők ellen. Ezzel a helyzettel csupán annyiban érdemes a jelen írásban foglalkozni, hogy a hatóságok eljárási hajlandóságának hiánya kényszeríti rá a jogsértést és a kárt elszenvedőket, hogy magánforrásokból keressenek jóvátételt.

Az eljárási hajlandóság hiánya vezette az Alapítványt akkor, amikor az illetékes, s szintén több névváltozáson átesett minisztérium ellen azért indított közérdekű pert még 2009-ben – majd nyert jogerősen 2018-ban – hogy tettekre ösztönözze.

A válasz második eleme Gyöngyöspata sajnálatosan kitüntetett helyzete, a harmadik pedig, hogy nem csupán az integrált oktatás jogához, de a jogorvoslathoz való hozzáférés is speciális szaktudást, aprólékos és évekre elhúzódó munkát, valamint nagy összegű anyagi ráfordítást igényel. A 2. ponttal röviden, a 3. ponttal hosszabban foglalkozunk.

Gyöngyöspata átlagos falu, melyet a bortermelő hagyománya, Gyöngyöshöz való közelsége – 10 perc busszal – valamivel jobb helyzetbe hoz a munkalehetőségek szempontjából. Lakosainak 20-30 %-a roma, ami magasabb a környékbeli átlagnál. Egy iskolája van, ahova a roma és nem-roma gyerekek együtt jártak, amíg az utóbbiak elvándorlása nagyobb mértékű nem lett. A többség és a kisebbség együttélésének kisebb-nagyobb, de nem kirívónak látszó konfliktusai nem is jutottak volna a szélesebb közvélemény tudomására, ha a rasszista, neonáci radikálisok, némi helyi bátorítással nem hirdetnek pont itt nyílt sisakos, tömeges erődemonstrációt az úgynevezett cigánybűnözés képzete ellen.

Az események, különösen a hatóságok tétova, határozatlan fellépése miatt a lapok címoldalára, a tv-híradók prominens helyeire kerültek. A hírdömping pedig talán soha azelőtt nem látott szolidaritást váltott ki országszerte, békés polgárok jöttek ellentüntetni, adományok érkeztek, polgárjogi szervezetek nyújtottak helyben jogsegélyt. Az újságírók pedig a szélsőjobb áldozataként eltöltött hónapok számos riasztó részletével ismertették meg az olvasókat.

Kiderült, hogy a roma gyerekek nem vehetnek részt az iskolai úszás órákon, állítólag felszerelés hiányában. Az ország legnagyobb sportszer kereskedése erre minden gyereknek felszerelést adományozott. Persze továbbra sem járhattak úszni, hiszen a vak is láthatta, hogy nem a felszerelés hiánya volt az igazi ok. Egy másik filantróp anyákat és kisgyerekeket mentett ki egy nyári táborba a faluból, hogy megkímélje őket az atrocitásoktól, és még sok más személyes jótékonysági akciót sorolhatnánk fel.

Felszínre kerültek súlyos oktatási problémák is. Bár az iskolába valóban egy épületbe jártak a gyerekek, az osztálybeosztás a szülők elmondása szerint már egyértelműen elkülönítő volt. Erre akkor derült fény, amikor azt vizsgálták az újságírók, ki adhatott engedélyt a randalírozó, romákat fenyegető radikálisoknak, hogy autóikat az iskola udvarán parkolják. Persze, hogy a szegregáló iskolaigazgató. Az újsághírek alapján az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa vizsgálatot indított az iskolában és a fenntartó önkormányzatnál. Részletes jelentése szerint a fenntartó és az iskola sok éven keresztül az együttnevelés minden törvényben foglalt szabályát áthágta.

A jelentés alapján az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány közérdekű pert indított az iskola és fenntartója ellen a Heves Megyei Törvényszéken. A biztosi jelentésnek köszönhetően még a közérdekű ügyekhez – azaz a magányszemélyek helyett az alapítvány által indított perekhez – képest is viszonylag rövid idő alatt kimondott elmarasztaló ítéletet mind az Ítélőtábla, mind a Kúria megfelelőnek tartotta.

Ez az elmarasztaló ítélet azonban nem sokat változtatott az iskola életében, még az igazgató is helyén maradhatott. Sőt, az sem változtatott a dolgok állásán, hogy mindeközben a fenntartói jogokat az állam (KLIK, majd a hatvani tankerület) átvette az önkormányzattól. A Gyöngyöspatára rövid ideig vetülő reflektorfény és az így felszínre kerülő „disznóság” adja a kártérítési eljárás hátterét, melyet az Alapítvány kezdeményezésére az iskola diákjai indítottak.

Még egy figyelemre méltó fejleménye volt a gyöngyöspatai eseményeknek. A Társaság a Szabadságjogokért egyesület kihelyezett munkatársa, Simon Mihály megfigyelte, mivel tölti az idejét a sok ide vezényelt extra rendőr a Heves Megyei Főkapitányságról, akiknek ésszerű elvárások szerint a helyi lakosokat kellett volna megvédeni a radikálisok randalírozásától. Megfigyelését a rendőrségtől kikért adatok is megerősítették: a rendőrség fő tevékenysége azokban a feszültségtől terhes napokban is a romák vegzálása, bírságolása volt. Hiányzott a kerékpáron a lámpa, kopott volt a kerékgumi, az úttesten tolta az anyuka a babakocsit a járhatatlanná repedezett járda helyett. A TASZ közérdekű keresete nyomán a rendőrségi zaklatásból is bírósági ügy lett, s az ítélet elmarasztalta a rendőrség romák túlszabályozását célzó gyakorlatát.

Nos, ilyen környezetben láttak hozzá a CFCF terepmunkásai, aktivistái és ügyvédje annak a munkának, hogy kártérítést „szerezzenek” a patai roma gyerekeknek.

Itt nem volt elégséges hivatalos statisztikákból, hatósági okiratokból, iskolafenntartói megbeszélések jegyzőkönyveiből és jelentésekből összeállítani a tényállást, mint az Alapítvány által korábban vitt közérdekű pereknél. Itt több tucat gyereket és szüleiket kellett meggyőzni, hogy vállalják az ügyben való részvételt, összegyűjteni személyes adataikat, okmányaikat, bizonyítványaikat, ellenőrző könyveiket, s ellenőrizni, hogy valóban jogosultak-e követelésükkel fellépni. Azoknak, akiknek jogos, ámde elévült igényei voltak csupán, azt kellett elmagyarázni, hogy őket a jog vajon miért hagyja elégtétel nélkül.

Bizonyára sokan emlékeznek még az Erin Brockovich című filmre, melyben Julia Roberts magánéletét feláldozva, éjt nappallá téve fáradozik azon, hogy összeszedje az arc nélküli, hatalmas vegyi üzem áldozataitól megbízásaikat, adataikat, vallomásaikat és az alperesnél megbúvó bizonyítékokat. Tartania kell az ügyfelekben a lelket éveken keresztül, míg az ügy lassan halad előre. Ellensúlyoznia kell a tőkeerős, s az immorális cselekedetektől vissza nem riadó alperes praktikáit. Az eltökélt ügyfelek, a megfelelő dokumentáció, valamint a gyakorta nem jogász végzettségű szervező nélkül a legrátermettebb ügyvéd is elveszett a csoportos perekben. A rámenős Erinhez hasonlóak a CFCF aktivisták is, csak ők földi halandók, akikről nem készül hollywoodi sikerfilm.

Az Egyesült Államok jogrendje lehetővé teszi a csoportos kártérítési ügyek vitelét, így egészítve ki a kicsire méretezett állam végrehajtó szerepét. A megfelelő profitot ígérő ügytípusoknak – melyek között a tengerentúlon sem találunk túl sok szegregációs kártérítési ügyet – van már kidolgozott infrastruktúrájuk is, amelyből a per-előkészítés folyamata finanszírozható. Vannak olyan pénzintézetek, független pénzalapok, melyek ezeket a költségeket józan mérlegelés után előfinanszírozzák, ha az ügyvédi iroda nem elég tőkeerős. Vannak az adatgyűjtésre és feldolgozásra szakosodott szervezetek, melyek megfelelő költségtérítés ellenében elvégzik a keresethez szükséges dokumentáció összeállítását, költségük része a kártérítési per ráfordításának.

Kisebb számban indulnak olyan csoportos perek is, amelyeket a közérdekű joggyakorlatot folytató szervezetek – közérdekű ügyvédi irodák vagy jogvédő szervezetek – készítenek és finanszíroznak elő, vállalva az ügy esetleges sikertelenségének anyagi kockázatát. Költségeiket pernyertesség esetén tudják az ellenérdekű felen behajtani. A tisztán profit-orientált irodák ezzel szemben általában úgy állapodnak meg, hogy a megítélt kártérítés egy előre meghatározott hányadát az ügyvédek kapják sikerdíj gyanánt.

A CFCF-nek a hazai szabályoknak megfelelően a saját forrásaiból kellett finanszíroznia a terepmunkások és az ügyvéd többéves munkáját, amelyre nagyrészt a Nyílt Társadalom Alapítványoktól kapott forrásokat, ami nem Soros György szerepvállalása, hanem a magyar állam szerep-nem-vállalása miatt nincs rendben. Noha jogi segítségnyújtó és az Egyenlő Bánásmód Hatóság égisze alatt egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogi tanácsadó hálózat is működik költségvetési ill. EU-s forrásokból, ezek a mechanizmusok ismereteink szerint nem csupán szegregációs kártérítési pert nem indítottak, de a jogfejlesztés vagy a közügyek előremozdítása szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyben sem jártak el – vagy ha eljártak, az a közvélemény előtt eleddig rejtve maradt.

Az Alapítvány költségeinek nagy része – az előkészítő munka, melyet nem jogászok végeznek – a hazai körülmények között nem hajtható be az alpereseken.

Amennyiben az Erin Brockovichot a pernyertességet követően az irodában váró egymillió dolláros csekknek lenne magyar megfelelője, az azt tenné lehetővé, hogy a CFCF és hasonló civilek jogorvoslathoz segítsék a legrászorultabb és marginalizáltabb csoportokat.

Ha lenne ilyen csekk, a roma gyerekeket elkülönítő állami szervezetek számára is kezdene derengeni, hogy nemcsak embertelen és nemzetgazdaságilag kártékony az, amit csinálnak, hanem még azzal a kötelezettséggel is együtt jár, hogy a romák jogain esett csorbát rendszeresen tetemes összegekkel kelljen kárpótolniuk egyenesen a romák felé, ellentétben az általános megoldással, a fejlesztő projektek finanszírozásával. Ha semmi más nem is, egy romafóbiától messze nem mentes közigazgatásban ez bizonyosan kiütné a biztosítékot.

A szerzők a Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) kurátorai.

Forrás: Mérce