Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlan kijelentést tett a szociális párbeszéddel és az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban – írta keddi közleményében a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.
A kulturális terület dolgozóinak is dönteniük kell, folytatják-e hivatásukat más munkaviszonyban. A tárca mintha perekre készülne – írja a Népszava.
Idősügyi tanács felállításáról, a fővárosi kulturális alkalmazottak jogállásának tiszteletben tartásáról, a szolidaritási hozzájárulás fedezetéről és arról is szavazott a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, hogy építési tilalmat rendelnek el az Óbudai-szigetre, ha a kormány ígéretét nem követik tettek. A Pesti Hírlap cikke.
„Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítménéyt és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik. Érdekes módon egyetlen egy név felírására sem került sor ezekre a listákra” - értékelte a járványhelyzet alatti minisztériumi munkát a keddi nagyköveti értekezleten Szijjártó Péter, akiről nemrég derült ki, hogy a fehérorosz válságról szóló egyeztetéseket Szíjj László luxusjaxhtjáról bonyolította le. A 444.hu írása.
Közeleg a határidő, amikor sok-sok könyvtáros, múzeumi dolgozó kap egy visszautasítható ajánlatot – olvasható a Népszavában.
A 2021-es állami költségvetésben csak papíron több a pénz, a büdzsé az önkormányzatoknak összességében mínusz százmilliárdos elvonást jelent – írja a Népszava.
A napokban került elutalásra az egészségügyi dolgozók félmilliós jutalma, mivel azonban a szociális dolgozók ugyanolyan veszélyes, és kemény munkát végeztek a Covid-járvány alatt, mint ők, mindez nekik is járna – emelte ki Ungár Péter, az LMP képviselője mai, a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján. A Mérce írása.
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az együttműködés jeleként értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit és a jövő évi költségvetés tervezetét, míg a főpolgármester az önkormányzatok működésének ellehetetlenítéséről beszélt szerdán Budapesten, a közigazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen – írja a Magyar Hírlap.
„Sokkal, nagyon sokkal tartozunk nekik, az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozóknak” – ezzel a gondolattal köszöntötte a köztisztviselőket és kormánytisztviselőket Karácsony a Semmelweis-nap alkalmából.
A kulturális ágazatban dolgozók 15 százalékának csökkent a bére a veszélyhelyzetben. Új elnöke van a szakszervezetüknek – írja a Népszava.
© 2023 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu