A kormány - elsőként a nagyvárosok közül - jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen - olvasható a Népszavában.

Továbbra is komoly probléma a tanárhiány az általános iskolákban és a gimnáziumokban is, de problémát jelent az óvodákban is. Nézzük meg a legfrissebb statisztikákat – írja az Eduline.

Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Tovább szigorítaná a kormány az önkormányzatok gazdálkodását – így összegezhetők a kedd este a parlament elé terjesztett, a 2021-es költségvetést meglapozó salátatörvény önkormányzatokkal foglalkozó paragrafusai – olvasható a Népszava.

A legnagyobb figyelem a kulturális intézményekben dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetésére irányult, de van itt más is. Aprónak tűnő, de jelentős változásokról ad hírt a május 28-i Magyar Közlöny. Az Artportal cikke.

Megkapták új bérajánlataikat a szakképzésben dolgozók, sokan a közelében sincsenek az ígért 30 százalékos emelésnek – írja a Népszava.

Az Oktatói Hálózat tiltakozik a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszának elvonása és az egyetemek alapítványi rendszerbe szervezése miatt – írja a HVG.

Lehetetlen helyzetbe sodródnak az önkormányzatok és az önkormányzatoknál dolgozó több ezer ember az eddigi kormányzati döntések, valamint a 2021-es költségvetési tervezet miatt – figyelmeztet a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A Mérce írása.

A jogszabályoknak már csak meg kell jelenniük a Magyar Közlönyben – írja a HVG.

Talán el kellene gondolkodni azon is, hogy elengedjük az egységes nemzeti tudásminimum szellemét, mert a web 3.0 tanítási technika kudarcra lesz ítélve a minősítő, büntető oktatási rendszerben – írja a Népszava.