A közalkalmazotti bértábla 2020-ban érvényes összegei, mobilbarát formában szerkesztett táblázatokkal, részletes leírással és magyarázatokkal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint tévesek a saját köznevelési statisztikai gyorstájékoztatójukban szereplő adatok, melyeket egy cikkünkben is felhasználtunk – írja a Népszava.
Naponta jönnek a rossz hírek az egészségügyből: most épp az új TB törvény, illetve a Jahn Ferenc és a Margit Kórház sebészeinek felmondása borzolja a kedélyeket. És persze a szokásos (helytelenül és igaztalanul kórházi adósságnak nevezett) állami tartozásról sem hagynak elfeledkezni minket az illetékes elvtársak. Az ő kedélyük láthatólag nem borzolódik, szerintük minden rendben van – olvasható a Magyar Narancsban.
Balogh János országos rendőrfőkapitány levelét megírta, ezzel letudva a vezetők év végi ünnepekkor szinte kötelező általános gyakorlatát. Annak rendje és módja szerint megköszönt az állománynak mindent, a levél szerint minden szép és jó. Mint írta, tovább javult a rendőrség társadalmi és szakmai megítélése, és kitért arra is, hogy "hazánk továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb országa" – olvasható a Népszavában.
Jövőre, a szabálysértési ügyek átvétele még kritikusabbá teszi az állomány helyzetét – olvasható a Népszavában.
Megválasztásuk után egy éven belül közigazgatási alapvizsga letételére kötelezné a kétezer fő feletti települések önkormányzati képviselőit Budapest XVI. kerületének jegyzője. Csomor Ervin, aki korábban a kerület képviselő-testületének fideszes tagja volt, az önkormányzat honlapján elérhető előterjesztésben azt javasolja Kertváros mostani képviselőinek, kezdeményezzék az önkormányzati törvény ilyen értelmű módosítását a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkáránál.
Elosztották a helyeket az EU egyik nagy tanácsadó testületében, a Régiók Bizottságában. A Momentumnak nem jutott hely, a többi ellenzéki párt egy-egy mandátumot kapott, miközben a Fidesz nyolcat. Így ismét csökkent az esélye, hogy az uniós pénzeket az önkormányzatokhoz irányítsák – írja a 24.hu.
Tízmilliárdokkal emelték meg a köznevelési előirányzatot, ki nem fizetett túlórákra, a tankerületek tartozásaira mehet a pénz – írja a Népszava.
Négy középiskola közül miért éppen abban reformálják meg az informatika-képzést, amelyik ezt a tárgyat sokkal eredményesebben tanítja a másik háromnál? A szakmai oktatás átszervezéséről szóló szegedi történetből az derül ki, nem a tudás vagy a pénz hiányzik leginkább, hanem a bizalom – írja a Magyar Narancs.
Kihez fordulhatnak a diákok az iskolában probléma esetén? Mi vagy ki szolgálja a tanárok védelmét? Az utóbbi időben elharapózott iskolai erőszakok száma miatt megnéztük, milyen működő törekvésekkel igyekeznek megoldani a problémát – írja az eduline.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu