Négy középiskola közül miért éppen abban reformálják meg az informatika-képzést, amelyik ezt a tárgyat sokkal eredményesebben tanítja a másik háromnál? A szakmai oktatás átszervezéséről szóló szegedi történetből az derül ki, nem a tudás vagy a pénz hiányzik leginkább, hanem a bizalom – írja a Magyar Narancs.

Több ezer tanár tüntetett nemrégiben Budapesten. A 30 százalékos béremelés, a heti óraszám csökkentése mellett a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztása is szerepelt a követelések között.

Ugyanis a kormány, ezen belül a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium egyszerűsíteni akarja a szakmák tanítását - legalább is ez a fő érv a törvény mellett. Az informatika-oktatáson belül sokféle képzés létezett, a két fő irány 2020-tól a szoftverfejlesztő-tesztelő, valamint a rendszer- és alkalmazásüzemeltető lesz. Ezzel szeptember végén szembesültek a pedagógusok.

Az informatika-oktatás fellegvára

Csongrád megye székhelyén, Szegeden több iskola kínálatában is szerepel az informatika. Az SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – amelyet az átnevezés óta is inkább Ságváriként ismernek – ebből a tantárgyból is a legjobb tanulókat gyűjti össze. A Szent Benedek középiskolában szoftverfejlesztő és informatikai rendszerüzemeltető képzés folyik. A Szegedi Szakképzési Centrum tagintézményei közül a Déri Miksa Szakgimnázium és Szakközépiskolának műszaki informatika szakja van, a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziumban – és egy éve a Tóth János iskolában – szoftverfejlesztő, a Gábor Dénes Szakgimnázium és Szakközépiskolában informatikai rendszerüzemeltető a képzés neve.

A centrum vezetője szerint, ez korszerűsítés

A centrum, amely eldönti, hol milyen képzés induljon a jövőben, és ezeket engedélyezteti, úgy határozott, hogy a központi elvárásoknak megfelelő újratervezés nyomán a Déri képzése változik. Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója szerint ez korszerűsítés. Kérdésünkre írt válaszlevele szerint a Dériben „a CAD-CAM informatikus képzés helyett egy bővebb ismereteket biztosító, ipari informatikai technikus megnevezésű képzést indítunk. Az ipari informatikai technikus szakma tartalma a korábbiakat kiegészíti, és az informatika mellett a villamosipari szakmaterület egy részét is felöleli, amely a versenyszféra elvárása. Így tehát a Déri továbbra is várja a gépészet, elektronika és informatika szakmaterület iránt érdeklődő diákokat.”

A főigazgató azt is írja, hogy a részletek az iskola honlapján olvashatók, az általános iskoláknak elküldött tájékoztató füzetekben és a ikk.hu honlapon. Még decemberben elküldik minden szegedi és városkörnyéki általános iskolába a pályaválasztást segítő kiadványt. A szülők kérdéseire a centrum tagintézményeiben pályaválasztási felelősök válaszolnak, akik „pontos tájékoztatást tudnak adni a szakmákról”, de szívesen segít a centrum is.

Névvel nyilatkozót nem találni

Arról, hogy a tanárok szemszögéből ez másképp fest, az újságíró egy már nyugdíjba ment pedagógustól értesült, aki még tanító kollégáival beszélgetve döntötte el: a nyilvánossághoz fordul. Nyilatkozót azonban nehéz találni, olyat főleg, aki a nevét is vállalná a kétségeivel együtt. Rögtön az újságíró lelkére kötik: a tagintézmény-vezetőt ne is hozza kellemetlen helyzetbe azzal, hogy keresi, mert egyszer már véleményt nyilvánított, és abból a helyzetből nem jött ki jól.

A tájékozódás eredménye az, hogy a Déri iskolában és az ide orientálódó diákok szüleinek körében elkeseredést, bizonytalanságot váltott ki a „korszerűsítés”. A Dériben arra számítottak, ha már országosan átszervezik a képzést, és műszaki informatikára nincs szükség – bár az itt végzett gyerekek keresettek voltak, és országos versenyeket is nyertek – itt is a szoftverfejlesztő válfajt vezetik be.

Információink szerint a pedagógusok kudarcként élték meg, hogy nem így történt. Azt gondolják, a centrum vezetése a diákhiánnyal sosem küzdő Déri rovására szeretné megerősíteni a centrum többi tagintézményének beiskolázását. Ezt a meggyőződést nyilván az is erősíti, hogy a centrumvezető a Vasváriból került ki.

Megszállott tanárok és a presztízs

Mindez vagy annak a jele, hogy a centrum tájékoztatásával ellentétben nem kaptak meg minden információt az érintettek, vagy tényleg ez a helyzet.

Az mindenesetre nyilvánvaló, szó sincs kenyérféltésről: az informatikát oktató tanárokat az a bizonyos versenyszféra nagyságrendekkel magasabb fizetésért szívja el így is. Akik tanítanak, megszállottnak tartják magukat. Inkább az iskola presztízsét féltik.

Az új szakról, az ipari informatikáról azt tudják, olyan képzés, ami eddig nem volt Magyarországon. Nem egyértelmű, hogy ennek keretében mit milyen óraszámban kell tanítani 2020 szeptemberétől. Ha most egy szülő a részletekre kíváncsi, csak zavarba hozza a pedagógust. Az intézmény hivatalos tájékoztató kiadványában gépészet, villamosipar és elektronika olvasható – ez utóbbi alá besorolva az ipari informatika.

Mit lehet akkor tanulni?

A szülők még bizonytalanabbak. Eleve nincs sok előismeretük, és úgy próbálnak tájékozódni, hogy a közoktatási szakkifejezésekkel sincsenek mindig tisztában. Sokan a Déri nyílt napján szembesültek azzal: a korábbi profilú informatika osztály – amilyenből legutóbb is kettő indult, hatvan fővel – nem lesz, vagyis a kisebbik gyerek nem tanulhatja azt, amit a testvére, vagy a rokon, ismerős gyereke, aki szemlátomást jól boldogul az itt szerzett tudással. Mit lehet akkor tanulni? Hol tanítják azt, amit eddig itt oktattak? Oda érdemes beíratni a gyereket? Úgy tudjuk, a Déribe készülő nyolcadikosok szülei Kecskeméten és Szentesen is szétnéztek.

Nem csak az iskolában lehet információt szerezni, hanem az interneten is. A legjobbiskola.hu-n például, amelyet tanárok is mérvadónak tekintenek. A szülők is hitelesnek fogadják el az ott talált adatokat, ha azok megerősítik addigi ismereteiket.

A Déri országos negyedik

Ha azon az oldalon a keresési mezőbe a szakgimnáziumot állítjuk be, és az informatikai ismeretekben elért vizsgaeredményeket, az látszik, hogy az országos listát a budapesti Neumann János nevét viselő intézmény vezeti, és a szegedi Déri a 4., a kecskeméti Kandó a 14., a szintén szegedi Gábor Dénes a 76., a Vasvári pedig a 118.. Szegeden – és Csongrád megyében – az informatikát segítő matematikaoktatás erejét tekintve a Radnóti és a Ságvári után a Déri a harmadik a középszintű érettségi eredmények alapján.

Ehhez képest nehéz szülőként elfogadni, hogy a Dériben változtatnak az eddigi képzésen. Az sem növeli a bizalmat a változások iránt, hogy akinek van már középiskolás korú gyereke, tudhatja, hogy vagy a képzés formája, vagy az intézmény elnevezése, esetleg az, hogy milyen más iskolákkal került egy ernyő alá, szinte két-háromévenként változott. A következő tanévre sem az állandóság lesz a jellemző – mint a szakképzési törvénnyel kapcsolatos hírekből kiderült.

Forrás: Magyar Narancs

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!