Az indítvány a majdnem 20 ezer közművelődési és közgyűjteményi dolgozó közalkalmazotti jogviszonyát előzetes egyeztetés nélkül sima munkaviszonnyá alakítaná át – írja a Népszava.

Több ezer veszélyeztetett korú egészségügyi dolgozó eshetett ki a munkából a járvány miatt. A Pénzcentrum megkereste az ügyben az Eurostatot, és az uniós statisztikai hivatal által küldött adatok szerint a magyar eü-dolgozók csaknem 40 százaléka múlt már el 50 éves. Szűkebb adatai nincsenek a hivatalnak, de a kamarai közlésekből is kitűnik, hogy hirtelen rengeteg 65 év feletti szakember tűnhetett el a kórházakból, rendelőkből. A Pénzcentrum cikke.

Megjelent a folyamatban lévő törvényjavaslatok között a „kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról” c. jogszabály, amivel megszüntetnék a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státuszát – írja a HVG.

Most nullázza le a kormány az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait, megfosztva minden joguktól a munkavállalókat – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és több tagszervezete a kormány váratlan, nagypéntekre időzített határozata, a 24 havi munkaidőkeret bevezetése ellen. Öt nagy országos szakszervezeti konföderáció pedig a közalkalmazottakról szóló törvény módosítása ellen tiltakozik közösen, amely szerintük alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi jogállásától – írja a napi.hu.

A tervezett változtatás a csekély kedvezményeket elvonva a korábbiaknál is rosszabb egzisztenciális helyzetbe hozza a kulturális dolgozókat – hangsúlyozták – írja a Népszava.

A húsvéti szabadságolások kellős közepén jelent meg a hír, hogy a kormány elvenné a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát. Amennyiben a törvénymódosítás tervezetét a parlament kétharmaddal elfogadja, már idén november 1-től hatályba lép. Ezzel azonban az ágazatban dolgozó, többségében diplomás értelmiségiek jelenét és jövőjét teszik teljesen bizonytalanná. Az EMMI Nagypéntek előtti este értesítette levélben a törvénymódosításról néhány szakszervezetet, azt is előírva, hogy a szakma észrevételeit április 14-én reggel fél 9-ig kell visszaküldeni. Az egyik legszebb keresztény ünnepet így most több ezer muzeológus, könyvtáros, levéltáros, közművelődési szakember töltheti aggódással és félelemmel. A kulturális területet is képviselő szövetségnek, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, Csóti Csaba válaszolt a 168 Óra kérdéseire.

A kormány szerint veszélybe kerülne az államigazgatás működőképessége, ha otthonról dolgoznának a kormánytisztviselők. Maszk nem, de köszönet jár az odaadó munkáért – írja az mfor.hu.

Budapest főpolgármestere mellett 14 kerületvezető és 26 vidéki nagyváros polgármestere írta alá a kormány forráselvonása elleni nyilatkozatot - olvasható a fővárosi önkormányzat közleményében. A koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül.

Korábbi kéréseit szabályos kormányrendeletté szövegezte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hátha így sikerül végre felhívni a miniszterelnök figyelmét a közszolgák helytállására – írja a Népszava.

Hódmezővásárhelyen már áprilistól csak korábbi fizetésük negyedét vihetik haza azok, akiket a járványhelyzet miatt szabadságoltak, máshol még ügyeskednek az önkormányzati dolgozók bérével. A legtöbb településen nyár közepéig bírják, aztán bedobják a törölközőt, ha nem nyúl a hónuk alá a kormány. A HVG írása.