A tervezett változtatás a csekély kedvezményeket elvonva a korábbiaknál is rosszabb egzisztenciális helyzetbe hozza a kulturális dolgozókat – hangsúlyozták – írja a Népszava.

 A szakszervezet tiltakozik a törvénytervezet ellen, amely elvenné a kulturális területen dolgozóktól közalkalmazotti jogviszonyukat.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete megdöbbenéssel és felháborodással fogadja a kormányzat legújabb törvénymódosítási tervét, amely a kulturális területen dolgozók jogállását megváltoztatná – közölte a KKDSZ Elnöksége lapunkhoz eljuttatott közleményében. Pénteken derült ki, hogy egy új törvényjavaslattal a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti státuszát is elvenné a kormány, és azt munkaviszonnyá alakítaná át. Az MKKSZ – Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete tette közzé, hogy mindössze pár napot, gyakorlatilag a húsvéti hétvégét kapta meg a szakszervezet a javaslat véleményezésére. A KKDSZ közleményében erre reagálva azt írta, hogy nem kérnek a kormány húsvéti „ajándékából”, és tiltakoznak a közalkalmazotti jogviszony tervezett megszüntetése ellen. Az érdekvédők úgy látják, hogy a tervezet nem az állami és az önkormányzati közszolgáltatások hatékonyabb ellátását, az ellátásban foglalkoztatottak jogviszonyainak a közszolgáltatás jellegéhez és tartalmához igazodó differenciálását, munkájuk anyagi elismerésének elősegítését, a kulturális közszolgáltatások kiszélesítését és azoknak a 21. századi követelményeknek való megfelelését szolgálja.

A kulturális közszolgálatban dolgozók fizetése mindig is alacsonyabb volt, mint a piaci területen dolgozóké. A kisebb fizetésből adódó hátrányt a közszférának adott szerény kedvezményekkel, a foglalkoztatás nagyobb biztonságával, kiszámítható életpályával igyekezett kompenzálni, így biztosítva a megfelelően képzett munkaerőt, és a minőségi feladatellátást

– állapították meg.

Hozzátették, hogy a kormány tervezett változtatása a csekély kedvezményeket elvonva a korábbiaknál is rosszabb egzisztenciális helyzetbe hozza a kulturális dolgozókat. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kulturális területen ma még a közszférán belül is méltánytalanul alacsonyak a jövedelmek, ezért félő, hogy a területet még több magasan kvalifikált szakember hagyja el és hogy sok, a pálya iránt érdeklődő, tehetséges fiatal nem választja a kulturális pályákat.

Az egységes szabályozás megszüntetése nem más, mint az állami felelősség vállalás felmondása a kulturális területen. Mindez az ágazatot fenntartó önkormányzatok anyagi képességei és szándékai függvényévé teszi a kulturális feladatellátást és annak minőségét

– jegyezték meg.

Álláspontjuk szerint ez egyenlőtlen és szűkülő feladatellátást, változó minőséget, romló munka és anyagi körülményeket, az esélyegyenlőség romlását, az ország kulturális szétszakítottságát eredményezi.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!