Több ezer veszélyeztetett korú egészségügyi dolgozó eshetett ki a munkából a járvány miatt. A Pénzcentrum megkereste az ügyben az Eurostatot, és az uniós statisztikai hivatal által küldött adatok szerint a magyar eü-dolgozók csaknem 40 százaléka múlt már el 50 éves. Szűkebb adatai nincsenek a hivatalnak, de a kamarai közlésekből is kitűnik, hogy hirtelen rengeteg 65 év feletti szakember tűnhetett el a kórházakból, rendelőkből. A Pénzcentrum cikke.

Rendre elhangzik az operatív törzs sajtótájékoztatóin, hogy a veszélyeztetett korban lévő, tehát 65 év feletti egészségügyi dolgozókat "hátrébb léptették", nem érintkeznek betegekkel, inkább a konzultációkban, távsegítségben vesznek részt a tapasztaltabb kollégák - erről már kormányrendelet is megjelent, amelyben előírták, hogy az említett kollégák csak távgondozásban vehetnek részt. Arról csak találgatások voltak, hogy ez konkrétan hány egészségügyi dolgozót érinthet, hány orvos, nővér eshetett ki a munkából a járvány miatt, konkrét számokat nem ismertettek. A Pénzcentrum most az Eurostattól kikért adatai alapján nézte meg, hogy nagyjából hányan veszélyeztetettek a magyar egészségügyben.

Bár az uniós statisztikai hivatalnak csak tágabb korcsoportokra vonatkozó adatai vannak (konkrétan csak az 50+ éves eü-dolgozók számát tudják, és küldték meg a Pénzcentrumnak), de a nagyságrendekre ennek alapján is ráláthatunk. Az Eurostat szerint 2019 utolsó negyedévében Magyarországon nagyjából 202 ezren dolgoztak az egészségügyben - ebben benne vannak az orvosok, ápolók, szülészek, asszisztensek, gyakorlatilag mindenki, akinek egészségügyi végzettsége van. És akkor most jön a hidegzuhany:

az EU-s statisztikai hivatal szerint a 202 ezerből 75 ezer dolgozó volt 50 év feletti 2019 végén.

Ez az összes alkalmazott 37,17 százaléka. Bár nem tudni pontosan, hogy ezek között hány 65 év feletti egészségügyi dolgozó van, de a korábbi hírek, illetve a Magyar Ovosi Kamara tájékoztatása szerint a háziorvosok körülbelül 33 százaléka 65 év feletti - ha csak azt vesszük alapul, hogy a KSH adatai szerint 2018-ban 6082 háziorvos és házi gyermekorvos volt Magyarországon, akkor már csak ezekből a rendelőkből kb. 2000 szakember kényszerült távdiagnosztikába. És akkor még az asszisztensekről nem esett szó. Emellett a járóbetegellátásban is számottevő a 65 felettiek aránya, úgyhogy a kormányzati korlátozás a 200 ezres állomány számottevő részét is érintheti.

Mi a helyzet az EU-ban?

Az Eurostat adataiból kiderült az is, hogy az unióban 14,7 millió egészségügyi dolgozó van, akiknek 36 százaléka 50 év feletti - tehát a Magyarország kb. hozza is ezt. A legtöbb idős egészségügyis Bulgáriában van, ahol az alkalmazottak 56 százaléka múlt már el 50 éves, de 50 százalék körül van az arány Észtországban (50,2%) és Lettországban is (49,9). Olaszországban (45%) és Litvániában (42%) is sok az idősebb egészségügyis.

Az Eurostat adatai szerint általánosságban elmondható, hogy az EU-ban az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége nő (78%).  Az EU-tagállamok felében (a 27-ből 13-ban) a legtöbb egészségügyi dolgozó 50 év felett volt.

11 EU-tagállamban a 35-49 évesek tették ki a legtöbb egészségügyi dolgozót, míg csak három országban voltak a 15-34 évesek a legtöbben: Máltán (50%), Luxemburgban (47%) és Cipruson (38%).

Nyugdíjba se küldik őket

Visszatérve a magyar helyzetre: az idős szakemberket levették azokról a feladatokról, amelyek során betegekkel kell érintkezni, a nyugdíjaskorúakat ugyanakkor nem küldhetik nyugdíjba az intézmények a vonatkozó rendelet szerint - így marad a távkonzultáció. A nyugdíjasokat visszavehetik dolgozni, ha kérik, ezzel lehetővé téve, hogy a nyugdíjazott orvosok is munkába állhassanak ebben az időszakban.

A veszélyhelyzet idejére az orvosszakmai tagozatok is elkészítették új eljárásrendjeiket, ezek nyilvánosan is elérhetők, és jól lehet belőlük tájékozódni arról, hogy egy-egy területen mi halasztható, és milyen beavatkozásokat kell mindenképpen elvégezni. Az onkológia tagozat például a halasztható beavatkozások közé sorolta a HPV-oltások beadatását és a szervezett szűrővizsgálatokat, viszont a daganatos betegek kezeléséről döntő onkoteamek továbbra is működnek - igaz, csak virtuálisan. Későbbre tolni csak a jóindulatú daganatok, vagy rákmegelőző állapotok operációit lehet, és nem most fogják elvégezni a rekonstrukciós műtéteket sem.

Forrás: Pénzcentrum

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!