Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) megdöbbenve figyeli, hogy a több mint százötven éves Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) milyen arrogáns támadás érte a fenntartó részéről. Az egyetemi autonómia lerombolása, a szakmai kérések és érvek figyelmen kívül hagyása intő példa lehet a többi átszervezés előtt álló magyar egyetem számára is.
A jelen nyilatkozatot aláíró 5 magyar szakszervezeti konföderáció kezdeményezi, hogy a Covid-19 járványhelyzet ismételt erősödése miatt Magyarország Kormánya az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között folytasson érdemi konzultációt a következő negyedév és az előttünk álló két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.
A friss statisztikai adatok sem válaszolták meg a felmerült kérdéseket. A matek tehát már biztosan sehogy sem jön ki – olvasható az mfor.hu cikkében.
A Munkástanácsok Zala Megyei Szövetségének a Zala megye és Budapest közötti buszközlekedés drasztikus visszavágása miatt indított petíciója során kommentek tömkelegével találkoztunk.
A foglalkoztatottság csak egy hajszállal javult júliusban, a munkanélküliek száma azonban jelentősen mérséklődött – legalábbis a statisztikai hivatal szerint, olvasható a Népszavában.
Idősügyi tanács felállításáról, a fővárosi kulturális alkalmazottak jogállásának tiszteletben tartásáról, a szolidaritási hozzájárulás fedezetéről és arról is szavazott a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, hogy építési tilalmat rendelnek el az Óbudai-szigetre, ha a kormány ígéretét nem követik tettek. A Pesti Hírlap cikke.
Országszerte sokan váltottak az úgynevezett home officre-ra, vagyis az otthoni munkavégzésre – de csak ott, ahol tudtak. Voltak azonban olyan ágazatok is ahol elképzelhetetlen bármilyen hasonló megoldás.
Egy második vírushullámmal is számolva az alappálya szerinti 3,9 százalék helyett 4,5 százalékkal eshet a bruttó hazai termék (GDP) – mondta a Világgazdaságnak Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A nem munkacélú határátlépés korlátozása erősítheti a fogyasztást – elsősorban a belföldi turizmust –, ezzel tompíthatja a második hullám negatív hatásait. Mivel egy második hullám esetén nem valószínű a tavaszihoz hasonló, szigorú korlátozások bevezetése, a gazdaság vélhetően nem áll le. A szakértő szerint a második hullám megakaszthatja a talpra állást, de új negatív fordulatot nem hoz.
A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy a kormány most beismerte: a tavaszi, tantermen kívüli oktatásból sok hátrányos helyzetű településen élő tanuló kimaradt. Az ő felzárkóztatásukat a szeptembertől végző pedagógusok, az ő munkájukat közvetlenül segítő dolgozók pluszmunkáját el kell ismerni.
Már a koronavírus-járvány előtt is megfigyelhető volt, hogy a ruházati márkák visszaszervezik a régiónkba a gyártást. Ezt a folyamatot pedig csak felerősítette a válság, amiből sokat profitálhatnak a hazai ruházati gyártók – olvasható a HVG-ben.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu