• Tiltakozunk, hogy a magyar nép által választott országgyűlési képviselőket a képviselői munkájuk végzése közben a MTVA épületében akadályozták;
  • Tiltakozunk, hogy a képviselőket erőszakkal távolították el az épületből, mely során az MTVA biztonsági őrei ezzel törvénysértést, bűncselekményt követtek el és megsértették a képviselők személyes szabadságát;
  • Tiltakozunk, hogy az MTVA dolgozóinak épületből való kijutását az épület lezárásával megakadályozzák.

2012, évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről 98. § (1) bekezdése szerint „Az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.

A (4) bekezdés kimondja, hogy „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni.”

2012.évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 310. § (1) bekezdése szerint

„Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt

a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,

b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy

c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,

bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A SZEF felhívja a Kormány figyelmét, hogy ne csak a tiltakozó emberektől, képviselőktől várja el a törvények betartását, hanem a közpénzből működő állami közszolgálati televízió vezetőitől és biztonsági őreitől is.

Felhívjuk a kormány figyelmét a törvényesség betartására, a fegyveres biztonsági őrök és vezetőik felelősségre vonására.

Budapest, 2018. december 17.

A SZEF Ügyvivő Testületének nevében:

Földiák András

elnök