A Magyar Szakszervezeti Szövetség petícióban követeli, hogy a köztársasági elnök ne írja alá, hanem az Alaptörvényben rögzített jogával élve küldje vissza átdolgozásra az Országgyűlésnek a rabszolgatörvénynek keresztelt törvénymódosítást.

Az Országgyűlés 2018. december 12-én döntött a munkaidő-szervezéssel összefüggő törvények módosításáról, amelynek értelmében a munkavállalóknak évente akár 400 órányi túlmunkát kellene teljesíteniük, a munkaidőkeret pedig három évre emelkedne. A tervezett változtatásokról az érintettek képviselőivel, a szakszervezetekkel, a szociális partnerekkel nem egyeztettek.

Mindez a változás lényegesen kedvezőtlenebb helyzetet teremt a dolgozók számára, akár a hatnapos munkahét bevezetéséhez is vezethet, amelynek anyagi kompenzálása sem biztosított.

A munka törvénykönyvének ilyen módosítása sérti a pihenéshez és egészséges élethez való jogot, illetve veszélyezteti a kormány által sokat emlegetett családi élet szentségét.

Kérjük, csatlakozzék mindenki személyesen is a felhíváshoz, és a mellékelt linkenírja alá a petíciót! (A személyes adatokat biztonságosan táruljuk, és nem osztjuk meg senkivel.)

 

Magyar Szakszervezeti szövetség

 

 

Támogató szervezetek:

 

Alumínium-ipari Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete

Bánya- Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

Baromfiipari és Hűtőipari Dolgozók Szakszervezete

Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete

Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége

Gabona- és Malomipari Dolgozók Szakszervezete

Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezete

Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Honvédségi Dolgozók Szakszervezete HODOSZ

Húsipari Dolgozók Szakszervezete

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Közösségi Közlekedési Szakszervezet - EKSZ

Közúti Dolgozók Szakszervezete

Közúti Közlekedési Szakszervezet

Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet

Magyar Műsorszóró Dolgozók Szakszervezete

Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Miskolci Autóbusz és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete

Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete

MOL Bányász Szakszervezet

MVK Zrt. Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet

Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete

Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete

Sajtószakszervezet

Szent László Kórház Dolgozóinak Szakszervezete

Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete 

Távközlési Szakszervezet (TÁVSZAK)

Teherfuvarozók Európai Szakszervezete

Televíziós Dolgozók Szakszervezete

Vasas Szakszervezeti Szövetség

Vasutasok Szakszervezet