Népellenesnek minősíti a rabszolgatörvényt a Magyar Szociális Fórum, és népi ellenállásra buzdít vele szemben, mert a kormánytöbbség által szerdán megszavazott jogszabály arra irányul, hogy még egy bőrt lenyúzzon a dolgozóról, és megfossza évszázados szakszervezeti és munkavállalói jogaitól – közölte a társadalmi szervezet csütörtökön kiadott nyilatkozatában.

 „Szolidaritásunkról biztosítjuk a dolgozók és szakszervezeteik harcát kizsákmányolóik és az érdekeiket képviselő politikai erők ellen. Támogatjuk azokat, akik utcára vonulnak, hogy kikényszerítsék a 'demokratikusnak' álcázott rabszolgatörvény visszavonását, és az emberi jogokat tiszteletben tartó politikát sürgetnek Magyarországon" – áll az MSZF nyilatkozatában.

A Magyar Szociális Fórum arra kéri szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a tiltakozásban, álljanak ki magukért, a bérből és fizetésből élő társadalmi többség jogos követelésének teljesüléséért!

Kiadta: MSZF SZK