A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) sajtótájékoztatója kapcsán a rendőrség, „gyűlés tartása” miatt, eljárást indított!

Március 8-óta az általános iskolákban és az óvodákban nincs oktatás és pedagógiai munka, miközben több 10 ezer gyermekre felügyelni kell otthon.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) és tagszervezetei támogatják a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában foglalkoztatott munkavállalók érdekvédelmi küzdelmét és kiállnak az általuk megfogalmazott bérkövetelések mellett.

Vészhelyzet a BKV-nál: sorra dőlnek ki a járművezetők. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet minden eddiginél határozottabban követeli a cég vezérigazgatójától: a dolgozók védelme érdekében intézkedjen, zárassa le a járművek első ajtaját. Amennyiben ez nem történik meg néhány napon belül, a sofőrök maguk veszik kezükbe a biztonságukat: engedetlenségi akcióként nem fogják kinyit az utasok előtt az első ajtót. Az EKSZ figyelmeztet: a BKV törvénysértő módon nem biztosítja a munkavállalók számára a foglalkoztatáshoz szükséges egészséges munkakörülményeket.

Szerdától sztrájkba lép közel 650 munkavállaló a gyöngyösi B Braun üzem gyártósoráról. A nagyrészt női dolgozók célja egy 8%-os béremelés elérése.

A SZEF támogatásáról biztosítja az érdekérvényesítésben résztvevő dolgozókat és az előkészületeket segítő kollégákat.

Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr! Tisztelt Palkovics László Miniszter Úr!

Egyértelmű és határozott, azonnali választ vár a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Önöktől arra a kérdésre, hogy az óvodák-általános iskolák zárása idején, március végéig, illetve a tavaszi szünet végéig beoltják-e a pedagógusok, oktatók, oktatásban dolgozók közül azokat, akik ezt igénylik? Mindez azért is megalapozott, mert 2021. március 1-jén az Emmitől és az Operatív Törzstől kértük ugyanezt, de az a kitérő válasz érkezett, hogy a pedagógusok oltása már folyik, sok kolléga vette már fel a védőoltást életkora vagy veszélyeztetettsége miatt az oltási terv alapján.

A nemek közötti bérszakadék mielőbbi felszámolására szólítja fel a kormányt a nemzetközi nőnap alkalmából – is – a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ egyetért az Európai Bizottság törekvésével, miszerint minden kormány kötelezze a munkáltatókat a bérpolitikájuk átláthatóságára, a nemek közötti bérkülönbségek nyilvános felvállalására és megszüntetésére, valamint a kettős mérce eltörlésére.

A vállalat a bérezés terén nem tesz különbséget munkatársai között az alapján, hogy ki milyen nemű, sőt, ezen a téren példát mutat mások számára is: a korábbi vállalása szerint közzéteszi a nemek szerinti béradatokat a legnagyobb létszámot kitevő munkakörök vonatkozásában.

Figyelemmel a 2021. március 8-től életbelépő járványügyi szigorító intézkedésekre, illetve a miniszterelnök ma reggeli Kossuth Rádióban történt bejelentésére a bölcsődék nyitva tartásával kapcsolatban, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés, tényleges soron kívüli végrehajtását várja el a kormánytól!

Egy hosszantartó – a munkáltató által generált – konfliktus zárulhat le, ha a makói Continentalnál kialakult helyzetben a cég vezetése ígéreteit be is tartja a most bejelentett menetrend szerint.