Eredménytelenül zárult a MOL Petrokémia Zrt munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek.

Egy decemberi salátatörvénynek köszönhetően jogilag megszűnt a munkavédelem az egészségügyben, nem vonatkozik a dolgozókra se a munkavédelmi törvény, se a törvény alapján kiadott egyéb miniszteri rendeletek.

Szövetségünk ágazati szakszervezetei sorban állnak ki és biztosítják támogatásukról az oktatási sztrájkot

A KKDSZ, mint a kulturális terület meghatározó, reprezentatív szakszervezete szolidaritását fejezi ki a közoktatásban dolgozók 2022. január 31-ére meghirdetett figyelmeztető sztrájkjában résztvevőkkel.

Megbénulhat a budapesti közlekedés hétfőn 14 órától a Magyar Szakszervezeti Szövetség által szervezett autós demonstráció miatt.Az előzetes regisztráció alapján közel kétszáz gépjármű vonul fel a Hősök teréről induló autós demonstráción. A MASZSZ a pedagógusok melletti szolidaritás kinyilvánításán túl a bértárgyalások eredménytelenségére is fel kívánja hívni a figyelmet. Sok helyütt a cégek rendkívül alacsony bérajánlással indították a tárgyalásokat, ez a szakszervezetek szerint elfogadhatatlan.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a pedagógus társadalom melletti szolidaritása és a MASZSZ tagszervezeteinek  minél eredményesebb bértárgyalásai érdekében figyelmeztető demonstrációt tart január 31-én.

A bérek kritikus feltorlódásától, a bérrendszer gyors és totális összeomlásától tart a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó Vasutasok Szakszervezete, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A minimálbér drasztikus emelése miatt kialakult bérfeszültség feloldására az érdekvédők a kormánytól kérnek pénzügyi segítséget.  A bértorlódás miatt pattanásig feszült helyzet a szolgáltatás biztonságát is veszélybe sodorhatja – olvasható a két szervezet közös közleményében.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) alapvető elvárásai a 2022-es országgyűlési választásokat követően a következő kormánytól, az időspolitikát, a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat érintően

 A sztrájktárgyalásban részt vevő két, közoktatásban működő szakszervezet visszautasítja az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2021. december 16-án közzétett közleményében megfogalmazott kijelentéseket. A közlemény megfogalmazójának célja nyilvánvaló, ami nem más, mint valótlan állításokon keresztül az állami iskolák működőképességének megtartásáért küzdő szakszervezetek lejáratása. Tiltakozunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának hazugságokkal zsúfolt, hitelrontó közleménye ellen és annak visszavonását követeljük!

Erősen diszkriminatívra sikeredett a MÁV-START év végi egyszeri kifizetésének, a „rendelkezésre állási pótléknak" az elosztása – állítja a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ-t felháborítja, hogy a munkáltató a speciálisan meghatározott hiányzási mérték alapján nemcsak a betegség vagy üzemi baleset miatt éves szinten 21 napnál többet hiányozókat zárta ki a bérmegtakarításból elkülönített pénzből - személyenként 80 ezer, illetve 120 ezer forintból - , hanem azokat is, akik például decemberben érdekvédelmi tevékenységet végeznek.