A polgári engedetlenségben és pedagógussztrájkban résztvevő több pedagógust arról értesített a NAV, hogy szüneteltették az egészségbiztosítási jogviszonyukat – állítják a pedagógus szakszervezetek. Mindez annak ellenére történt, hogy az érintett pedagógusok nem egész napra, hanem adott esetben csak néhány órára szüntették be a munkavégzést.

Összehangolt, koordinált módon folytatódik a harmadik hete tartó határozatlan idejű pedagógussztrájk – közölte a Pedagógusok Szakszervezete. Szabó Zsuzsa elnök azt mondta: a munkabeszüntetés addig tart majd, amíg követeléseiket nem teljesítik.

„Még ha a pedagógussztrájk le is csöndesedik, nem múlik el nyomtalanul. Olyan sebet okozott a kormányban, amelyik visszafordíthatatlanná teszi a folyamatot. Akármilyen kabinet lesz is, kénytelen lesz első intézkedései között a pedagógusok kérdéseire válaszolni” – nyilatkozta Trencsényi László. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke szerint a megmozdulás ugyanúgy kiindulópontja lesz a hatalom leváltásának, mint ahogy a rendszerváltáshoz vezető út első nagy lépése is az 1985-ös oktatási törvény volt. A hatalom akkor sem gondolta, hogy az egy olyan szikra, amitől az egész társadalom lángra gyúlhat.

 

Óvodapedagógusok indítottak petíciót: a csoportétszámok és a heti munkaidő csökkentését, több óvodapszichológus és fejlesztőpedagógus alkalmazását kérik.

Március 24-én két órán keresztül félpályás útlezárást tartott a Robert Bosch hatvani gyára mellett lévő útszakaszon a helyi szakszervezet. A "Le a Maszkkal!" című demonstráció a kötelező munkahelyi védőmaszk-használat ellen irányult, a járműipari multi hazai telephelyein ugyanis - a kormány enyhítése ellenére - továbbra is kötelező szájmaszkot viselni, immár megszakítás nélkül két éve.

Azonnali intézkedéseket akarnak az oktatás helyzetének javítására a pedagógus szakszervezetek, amelyek készek a tiltakozást április 3-a után is folytatni.

Ismét sztrájktárgyalást kezdeményezett a kormánnyal a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, ám a kormány csak a választás után tárgyalna tovább. A Szabad Hang cikke.

Az elmúlt hetekben lezajlott oktatási figyelmeztető sztrájk és a polgári engedetlenségi akciók egy időre felhívták a nyilvánosság figyelmét a közoktatás problémáira, ám ez csak egy a számos ágazat közül, amely a kormány politikája miatt az évek során az összeomlás szélére került. Az alacsony bérek, a megbecsülés hiánya, a túlzott bürokrácia és a sokszor teljesen fölösleges vagy nem megfelelő továbbképzések a közszféra minden területén előfordulnak. A problémák pedig nemcsak az ott dolgozókat, de bennünket, az állam szolgáltatásait igénybe vevő állampolgárokat is közvetlenül érintenek. A Mérce cikke.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azért érkezett, hogy „harcostársuk” a PDSZ támogatását biztosítsák a tüntetésen. Borosné elmondta, szakszervezetük szolidáris a sztrájkoló pedagógusokkal és oktatásszervezőkkel.

Diákok, szülők, pedagógusok lepték el a Kossuth teret, ahol jobb állami oktatást és a tanárok megbecsülését követelték. A kormány cinikus közleményben reagált, jövő héten folytatódhat az iskolai sztrájk. A Népszava cikke.