A Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke és a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke Orbán Viktor március 15-i, a Békemeneten elmondott beszédét idézte („jól nézünk ki”), hozzátéve „mi még jobban nézünk ki!”

„Kiállunk értetek, mert most ti, holnap meg mi. A sztrájk alapjog!”

Székely szerint „elég volt a mérhetetlen cinizmusból és agymosásból”, hozzátette, ők is tudják, mit jelent a 400 óra túlóra, a bér visszatartása, a szakszervezeti titkár kirúgása, és a megalázás is.

A vezető szerint ha nincs párbeszéd és egyeztetés, „akkor van helyette diktátum, fenyegetés, zsarolás és megfélemlítés.” Megköszönte a március 16-i diáktüntetés résztvevőinek is, hogy kiálltak tanáraikért. „Most mi állunk ki mindenkiért. … Mert ez a szolidaritás!” – tette hozzá.

Bérrendezést, tiszteletet is követelt még rövid, támogató beszédében, ami után a hallgatóság „Elég volt!” skandálásba kezdett.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!