Diákok, szülők, pedagógusok lepték el a Kossuth teret, ahol jobb állami oktatást és a tanárok megbecsülését követelték. A kormány cinikus közleményben reagált, jövő héten folytatódhat az iskolai sztrájk. A Népszava cikke.

Több ezren gyűltek össze szombat délután Budapesten a Kossuth téren, hogy a Parlament küszöbéről üzenjenek a döntéshozóknak: modernebb és igazságosabb oktatási rendszerre, megbecsült és megfizetett pedagógusokra van szüksége az országnak. A Tanítanék Mozgalom, az aHang közösség és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett demonstráció a szerdán kezdődött iskolai sztrájk egyik támogató eseménye is, ahol a résztvevők kiálltak azok mellett a tanárok mellett, akik a kormány sztrájkjogot korlátozó rendelete, a fenyegetések és megfélemlítések ellenére is úgy döntöttek, akár több napos munkabeszüntetéssel tiltakoznak a jelenlegi körülmények ellen.

A tüntetés első felszólalója, a PDSZ országos választmányának tagja, Nagy Erzsébet elmondta: a szakszervezethez eddig beérkezett visszajelzések szerint csak a szerdai napon több mint 20 ezer tanár és nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott iskolai dolgozó sztrájkolt, de ebben a számban nincsenek benne azok, akiket például rendkívüli tanítási szünet elrendelésével vagy más eszközökkel akadályoztak meg a sztrájkban. Emellett számos intézményben polgári engedetlenség is volt.

Nagy Erzsébet rámutatott arra is, az elmúlt években semmilyen lényeges előrelépés nem történt az oktatásban, nem volt érdemi bérrendezés, a tanárok körében egyre nagyobb a pályaelhagyás, a maradókat fizetetlen helyettesítéssel, megnövekedett adminisztrációval terhelik. Miközben, ha a kormány annyi energiát fordított volna saját ígéreteinek megvalósításába, mint például a jogszerű sztrájk megakadályozásába, „már itt lenne a kánaán”.

- Azt hitték, a mi hátunkon fát lehet vágni, és ez eddig így is volt, de a közoktatás rendszere már összeomlott, csak a hivatástudat és az ingyenmunka tartja fenn a működés látszatát

- fogalmazott Nagy Erzsébet, hozzátéve: ha továbbra sem kapnak komolyan vehető ajánlatot a kormánytól a problémák megoldására, jövő héten újabb „kreatív lépésekkel” folytatják a sztrájkot.

A tüntetésen felszólalt és támogatásáról biztosította a tanárokat a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné is, aki szerint új sztrájktörvényre is szükség lenne, mert a mostani a teljes közszférában alkalmazhatatlan. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Zeller Judit pedig arról beszélt: több évnyi eredménytelen küzdelem vezetett odáig, hogy a tanárok végső lépésként sztrájkolni kezdtek a tisztességes fizetésért, méltó munkakörülményekért, a kormány pedig most is megpróbálja elhallgattatni őket. - Ne legyenek illúzióink, ezt bárkivel megtehetik, akivel csak gondolják - mondta.

 

Támogatja a pedagógusok megmozdulását a Szakszervezetek Akciószövetsége, a Társadalombiztosítási Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Fővárosi Közszolgáltatás és Közszolgálati Szakszervezet, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Freeszfe Egyesület is.

Pedagógusok és szakszervezeti képviselők mellett diákok is felszólaltak. Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom szóvivője azt üzente a kormánynak: először a tanárfogyást kellene megállítani, nem pedig Brüsszelt. Mihalovics Lilla, a szerdai diáktüntetés egyik szervezője pedig azt mondta: a diákok összefogtak a tanáraikért, és

addig nem is állnak meg, amíg a pedagógusok meg nem kapják azt a pénzügyi, jogi, erkölcsi és társadalmi megbecsülést, amit megérdemelnek.

Ungvári Sára, aki pedagógusnak tanul az egyetemen, úgy érzi, a kormány a tanárokon és a többi iskolai dolgozón spórol, nem önálló szakembernek, hanem tárgynak tekintik őket, akiken keresztül bele lehet önteni az egyébként „erősen kétségbe vonható tartalmakat” a diákok fejébe. – A polgári engedetlenség egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki fog holnap tanítani (...) Én nem akarok egy autonómiájától megfosztott tárgy lenni – indokolta kiállását.

A Tanítanék Mozgalom nevében Törley Katalin és Pilz Olivér pedagógus a kormány kampányszövegére („Magyarország előre megy, nem hátra”) reagálva jelezte, „nem arra van előre”, amerre a jelenlegi oktatáspolitika tart. A demonstráció végén egy perc néma csenddel emlékeztek meg az orosz-ukrán háború áldozatairól.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombat délután közleményben reagált a tanárok, diákok megmozdulására, ismét köszönetet mondva a pedagógusok

„elsöprő többségének”, akik szerint „nem a sztrájknak van itt az ideje háború idején”.

Megismételték azt is, hogy a kormány egyébként jogosnak tartja a tanárok követeléseit, arról viszont továbbra sem közöltek semmit, ezeket pontosan mikor és hogyan teljesítenék. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!