A pedagógus szakszervezetek az új kormány megalakulásáig felfüggesztették a sztrájkot, miután úgy vélik: az átmeneti időszakban nem lesz senki, akivel érdemben tárgyalhatnának. Arról, hogy a kormánypártok újabb jelentős győzelme mennyiben változtat az eddigi helyzeten Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke beszélt a Klikk FM adásában.

„A PSZ 2020 októberében alakított sztrájkbizottságot, aminek a munkáját a koronavírus-járvány miatt felfüggesztettük. Később folytattuk a munkát, hogy elérjük a pedagógusok és az oktatás valamennyi dolgozója számára béremelést, a munkaterhek csökkentését, megvalósíthassuk a fiatalok pályán tartását. Ezek a kérdések továbbra is aktuálisak.”

Szabó Zsuzsa kiemelte, hogy a januári figyelmeztető sztrájk óta az egész ország figyelte a közös sztrájkbizottság tevékenységét, a látványos akciókat. „Ennek köszönhetően mindenki megérthette, hogy nem az iskolaigazgatók ellen, nem elsődlegesen a pedagógusok bére miatt indult tiltakozás, hanem azért, hogy a pályán tarthassanak minél több pedagógust, akik a minőségi oktatást tudják biztosítani a diákoknak.”

A PSZ elnöke szerint a szakszervezeteknek a mindenkori kormánnyal kell tárgyalniuk, mivel „ők diszponálnak, ők irányítanak, ők hozzák a jogszabályokat. Függetlenül attól, hogy miként vélekedünk a választás eredményéről, kutyakötelességünk és egyetlen utunk a megalakuló új kormánnyal felvenni a kapcsolatot és ezekben a máris megkésett kérdésekben egyeztetni és megállapodni”.

Azt határozottan kijelentette, hogy amennyiben ez nem sikerülne, újraélesztik a sztrájkot és folytatják tovább az akcióikat.

„Gulyás Gergely egy hónapja tett egy olyan ígéretet, miszerint az uniós támogatások egy részét az oktatásra kell fordítani és egy sajtótájékoztatón beharangozott háromszor tíz százalékos béremelést. Az is elhangzott több alkalommal még a sztrájk idején, hogy 2023-tól át kell világítani az oktatás valamennyi szegmensét és ehhez jelentős béremelést kell társítani. Erre magától Orbán Viktortól is ígéretet kaptunk. Most akkor arra kérem őket, hogy állják a szavukat.” – nyilatkozta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke a Klikk FM műsorában.

Forrás: klikkfm.hu