A Mozdonyvezetők Szakszervezete eljuttatta a MÁV-START-nak a március 10-től tervezett sztrájk alatt közlekedtetni vállalt vonatok jegyzékét – közölték szerdán.

A sztrájkhoz való alkotmányos jogukkal a pedagógusok is csak akkor élhetnek, ha az elégséges szolgáltatások körét jogszabály, a felek megállapodása, ennek hiányában a bíróság jogerős végzése egyértelműen meghatározta – közölte az alapvető jogok biztosa.

Miközben öbb iskolában folytatódott a polgári engedetlenség mozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megyei szervezetei, illetve a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) négy tiltakozó eseményt is szervez.

A szaktárca arra kérte az érdekképviseleteket, legyenek tekintettel a gyerekekre és a szülőkre. A Népszava cikke.

Egyre több iskola közössége áll ki saját jogaiért és a pedagógusok követeléseiért. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nem csak szóban támogatja a törekvéseiket, segítséget kínál. Tájékoztatót készített a 2022-es pedagógussztrájk és a pedagógusok polgári engedetlensége kapcsán.

Érdemi egyeztetésre szólította fel a Mozdonyvezetők Szakszervezete a MÁV-Start Zrt.-t annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a március elejére meghirdetett határozatlan idejű sztrájk. A szakszervezet azt követően sürgette a tavalyi reálbércsökkenés kompenzációjáról szóló mielőbbi egyeztetést, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, immár jogerős végzése szerint is jogszerű a meghirdetett sztrájk. A tervezett munkabeszüntetéshez szolidaritásból a GYSEV mozdonyvezetői is csatlakozhatnak. A MÁV továbbra sem tartja elfogadhatónak a követeléseket. A feszültséget fokozza, hogy a munkáltató szerint a mozdonyvezetők képviseletének nincs beleszólása a csoportszintű egyezségekbe, így például a tavaly megkötött bérmegállapodásba.

Spontán tüntetésre gyűlt össze szerda reggel Budapesten a pedagógusok - írja a Népszava.

Egyre több vidéki iskolában csatlakoznak a polgári engedetlenségi akcióhoz. Miskolc, Pécs, Vác, Tatabánya és Martonvásár több intézményében is úgy döntöttek a pedagógusok, hogy nem veszik fel a munkát. A szakszervezetek pedig az alkotmány-bírósághoz fordultak, hogy az AB helyezze hatályon kívül azt a kormány-rendeletet, amivel ellehetetlenítik a sztrájkhoz való jogukat. Az ATV Híradójának riportja.

 

Immár másfél hete folytatódik a pedagógusok polgári engedetlenségi akciója számos oktatási intézményben a fővárosban és vidéken. Miután hétfőn immár 19 iskolában nem vették fel a munkát, a tiltakozók száma pedig 400 fölé emelkedett, kedden újabb iskolák munkaközösségei döntöttek úgy, hogy csatlakoztak a munkabeszüntetésekhez, miután a hivatalos, szakszervezetek égisze alatt zajló sztrájkot gyakorlatilag betiltotta a kormány.

A hallgatók szerint egyre nehezebb választ adni arra a kérdésre, hogy a tanári hivatást válasszák-e. A HVG cikke.