Ilyen még nem volt: várnak minden fővárosi munkavállalót, budapesti lakost és szimpatizánst a szakszervezetek a Fővárosi Közgyűlés június 30-ai – hétfői -, rendkívüli ülésére, ahol a folyosókon és az udvarra telepített kivetítőkön is élő adásban lehet követni ezt a Budapest számára különösen fontos eseményt, amelyen nem kisebb a tét, mint Budapest költségvetése, vagyis további sorsa. Mint ismert, a legutóbbi ülésről több teljes frakció is szándékos távolmaradásával akadályozta meg a döntést.
Sorozatosan és tételesen megszegi esküjét a Fidesz és a Tisza párt fővárosi frakciójának minden tagja azzal, hogy látványosan és folyamatosan akadályozzák egyebek között a költségvetés megszületését, s ezzel tudatosan a csőd felé lökik Budapestet, az ott élő, ott dolgozó emberek tízezreit – közölte a Demonstrációs és Sztrájkbizottság, miután a két említett párt meg sem jelent a Városháza üléstermében, ezzel határozatképtelenné téve a mai ülést, amelynek fő témája Budapest működésének megmentése, a költségvetés megtárgyalása lett volna. A bizottság a június 30-ára kiírt rendkívüli nyilvános közgyűlésre mozgósít minden fővárosit: minél többen legyenek személyesen is tanúi annak, ki van mellettük és ki ellenük.
A minőségi közszolgáltatások érdekében nagyobb beruházásokra van szükség, aminek az is része, hogy az ezen a területen dolgozókat jobban meg kellene becsülni – nemcsak anyagilag, erkölcsileg is – mondta Király András, a településüzemeltetésben, többek között a távhőszolgáltatásban, a temetkezésben, valamint a hulladékgazdálkodásban dolgozókat képviselő ágazati szakszervezet, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke a közszolgáltatások közelgő világnapja alkalmából. Kiemelte: a folyamatos költséghatékonyság és a működési költségek csökkentése a közszolgáltatások jelentős romlásához vezet, sok területen már csak a dolgozók erőfeszítéseinek köszönhető, hogy egyáltalán működnek a közszolgáltatások.
Az osztrák tulajdonú Dunapack jelenlegi igazgatója 100 éve nem látott módszerekkel próbálja keresztülvinni, hogy a cég szakszervezeti tagsággal rendelkező munkavállalói lépjenek ki az érdekvédelmi szervezetből.
A VDSZ, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megdöbbenéssel hallotta hogy Takács Péter államtitkár az amúgy is ellehetetlenült egészségügyi dolgozókat azzal froclizza,
hogy 2 évig nem lesz az ágazatban béremelés. Ráadásul cinikusan ismét össze akarja ugrasztani a dolgozókat, mert majd jön a nők gyermekek utáni adókedvezménye, érjék be azzal.
Demonstrációs és sztrájkbizottságot hoznak létre a fővárosi önkormányzati cégeknél működő szakszervezetek, s csatlakozásra szólítanak fel minden reprezentatív érdekvédelmi szervezetet, hogy szükség esetén egységesen demonstrálják, milyen súlyos helyzetet teremtene, ha a fővárostól elvont 50 milliárd forintos szolidaritási adó miatt megbénulna Budapesten a közszolgáltatás. Az érdekvédők minden fővárosi frakciónak is írtak, arra kérve őket, hogy politikai hovatartozástól függetlenül fogjanak össze, s mentsék meg együtt az összeomlástól Budapestet. Az Orbán Viktornak címzett levelükben pedig a miniszterelnök saját felelősségére is rámutatnak a levélírók. A szakszervezetek azonnali konzultációra hívják az érintett feleket, Budapest főpolgármesterét és Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kisebb ajándékok, választások előtti megalázó alamizsna helyett tartós méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata az időseknek tervezett vásárlási utalványok hírére. A szervezet nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását követeli.
A közéleti átláthatóságról szóló törvényjavaslat visszavonására szólít fel a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ elnöksége szerint ugyanis, amennyiben a parlamenti többségen átmegy a főként a kormánykritikus civil szervezetek megsemmisítését célzó tervezet, az nemcsak alaptörvényellenes, hanem a demokrácia megcsúfolása, Magyarország szégyene lesz. A kormány célja egyértelmű: hatalmának bebetonozása. A legnagyobb szakszervezeti szövetség – is – leszögezi: szolidáris a többi érintett civil szervezettel, s minden lehető módon tiltakozni fog a javaslat ellen.
A rendszerváltást követő évben, 1990-ben a Műegyetem falai között 72 fővel alakult újjá a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, az MTSZSZ. Ebből az alkalomból 2025. május 8-án, Budapesten egy jubileumi rendezvény keretein belül került sor meghívott vendégeikkel és tagjaikkal közös visszaemlékezésre a megalakulás körülményeire, az elért eredményeikre és kitekintettek a jövő kihívásaira is.
Elütés, utoléréses balesetek, vázizomrendszeri megbetegedések, fertőzött szemét, éles üvegdarabok – csak néhány azok közül a munkahelyi ártalmak és veszélyek közül, amelynek a hulladékgazdálkodásban, azon belül is a hulladékgyűjtésben dolgozó több ezer hazai munkavállaló naponta ki van téve - hívta fel a figyelmet Király András, a HVDSZ2000 elnöke egy budapesti munkavédelmi konferencián.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu