A kormánynak az éj leple alatt benyújtott törvényjavaslata szerint a kabinet példátlan módon el akarja törölni a kötelező orvosi vizsgálatot a munkahelyeken.
A Magyar Állami Operaháznál kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek (MZTSz, ODFSz) által kiadott sztrájkfelhívást követően az Operaház főigazgatója a sajtó és a közösségi platformok felé megjelent, a szakszervezetek lejáratását célzó, valótlan állításokat tett.
Egyre több sajtóban olvasható és sok megmondóember szinte már kész tényként jelenti ki, hogy négy év átmeneti időszakot követően megszűnik a garantált bérminimum, amely 2006 óta biztosítja a szakképzett dolgozók számára a törvényes minimális kereseti összeget évről évre. A tervek szerint – hasonlóan 2023-hoz – már nem emelkedne azonos mértékben a minimálbérrel, sőt 2025-től jelentősen eltérő (akár az inflációtól alacsonyabb mértékben is) százalékban határoznák meg még az idei évben a kivezetéshez szükséges menetrendet. Ezzel egészen biztos, hogy a tanultak további reálkereset csökkenést szenvednek el, amely további elvándorlást okozhat.
Megélhetési krízisbe sodort a makói Continental gumigyár vezetése több olyan munkavállalót, köztük egy házaspárt is, aki megromlott egészségi állapota miatt már nem tudja ellátni korábbi fizikai munkáját. Ilyen okból nagyjából tíz embert állított fizetés nélküli parkolópályára hónapokkal ezelőtt a munkáltató, nem kínál fel nekik könnyebb munkakört, járulékot sem fizet utánuk. Ugyanakkor, hogy a cég megspórolja a végkielégítésüket, fel sem mondanak nekik arra várva, hogy az, aki már végképp lenullázódott anyagilag, s nem tudja fizetés nélkül eltartani a családját, végül lemond a végkielégítéséről, s önként távozik a cégtől, hogy új megélhetés után nézhessen. A makói gyakorlat idén már törvényes, de felháborító és végtelenül embertelen – közölte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. A GSZSZ felszólítja a Continental makói gumigyárának vezetését: tisztességes végkielégítéssel engedje el a hónapok óta félreállított, anyagilag kivéreztetett alkalmazottait.
Az állam helyett állami feladatokat lát el a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), ezért a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormánynak támogatnia és elismernie kellene azt az áldozatos munkát, amelyet az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben az elesettek, a rászorulók érdekében végez országszerte.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezte, hogy Kozma Ákos indítson átfogó szakmai vizsgálatot az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményekben (EGYMI), konduktív pedagógiai intézményekben.
Az IndustriALL Global Union és az IndustriAll European Trade Union október 5-6-án tartotta első közös találkozóját az akkumulátor-ellátási láncról Magyarországon, Budapesten a VDSZ szervezésében. A résztvevők a közös globális találkozót pozitív és sikeres tapasztalatként értékelték. Mindkét szervezet megvizsgálja a további nemzetközi együttműködést, mert a jövőben is támogatni kívánja a leányvállalatokat a munkavállalók megszervezésében az akkumulátor-ellátási láncban.
Sajátságos módon, egyebek között a szakszervezetek megosztásával, a tagdíjak levonásának megtiltásával és a munkavédelmi törvény életveszélyes lazításával tiszteleg a kormány a dolgozó emberek előtt – olvasható a Magyar Szakszervezeti Szövetség közleményében. A MASZSZ a tisztes munka világnapja – október 7-e – alkalmából kiadott közleményében felszólítja a kormányt: vonja vissza a szakszervezet- és munkavállaló ellenes, végtelenül káros törvénymódosító tervezeteit.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete székházában tartott sajtótájékoztatón értékelték szakszervezeti vezetők az Alkotmánybíróság tegnap közzétett határozatát.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu