A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.

A tárgyalást megelőzően a sztrájkbizottság kérdőíves felmérésben kérte ki a munkavállalók véleményét arról, hogy eredménytelen egyeztetés esetén milyen további lépést támogatnának. A válaszok egyértelmű üzenetet hordoznak: a megkérdezett dolgozók 84 százaléka határozatlan idejű sztrájk megkezdését támogatja.

Ez az eredmény világosan mutatja, hogy a munkavállalók elszántsága az elmúlt hetek eseményei ellenére sem csökkent. A korábbi figyelmeztető és 12 órás sztrájkok nem öncélú akciók voltak, hanem annak kifejezései, hogy a dolgozók méltányos bérezést és tisztességes munkáltatói hozzáállást várnak el.

A sztrájkbizottság tiszteletben tartja a munkavállalók döntését, ezért megkezdte a határozatlan idejű sztrájk előkészítését.

Ezzel párhuzamosan azonban továbbra is hisszük, hogy a munkaügyi konfliktusokat tárgyalásos úton kell rendezni. Ennek érdekében a Vasas Szakszervezet nyílt levélben fordult a Hanon Systems globális vezérigazgatójához is, kérve személyes közreműködését annak érdekében, hogy a magyarországi telephelyeken olyan megállapodás születhessen, amely mind a munkavállalók, mind a vállalat számára elfogadható. A sztrájkbizottság változatlanul kész a jóhiszemű, érdemi egyeztetésekre. A határozatlan idejű sztrájk nem célunk, hanem olyan eszköz, amelyhez kizárólag azért kényszerülünk folyamodni, mert a munkáltató eddig nem mutatott készséget a bérkövetelések érdemi megközelítésére.

Külön szeretnénk köszönetet mondani a Hanon Systems székesfehérvári és pécsi dolgozóinak. Az elmúlt hetekben példás fegyelemmel, összetartással és bátorsággal álltak ki saját magukért, családjaikért és munkatársaikért. Egy sztrájk minden résztvevő számára komoly anyagi és emberi áldozatot jelent. Az, hogy ilyen sokan vállalták ezt a terhet, jól mutatja, mennyire fontos számukra a tisztességes megélhetés és a munkájuk megbecsülése.

A Vasas Szakszervezet és a sztrájkbizottság továbbra is azért dolgozik, hogy a konfliktus tárgyalásos úton, mielőbb lezárulhasson. Amennyiben azonban erre nem nyílik lehetőség, készen állunk arra, hogy a munkavállalók demokratikus döntésének megfelelően megszervezzük a határozatlan idejű sztrájkot.

Vasas Szakszervezeti Szövetség
Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyeinek sztrájkbizottsága