A pedofiltörvényként emlegetett homofób jogszabály jócskán megnehezítheti az LMBTQ fiatalok életét, illetve a körülöttük lévő, segíteni akaró felnőttek munkáját is. Lászlóffy Julianna szakpszichológussal többek közt arról beszéltünk, milyen módszerek maradhatnak így az elfogadáshoz vezető úton, a Pedagógusok Szakszervezete ifjúsági tagozata pedig arról számolt be lapunknak, miért nagy probléma, hogy kiszorítják az érzékenyítést az iskolafalak közül – írja a 24.hu.

Évről-évre egyre komolyabb problémát okoz a tanárhiány. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint olyan nagy a probléma, hogy ha néhány éven belül nem érkezik utánpótlás, akkor komolyabban megrogyhat a rendszer. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel szemben azt közölte híradónkkal, hogy 10 éve stagnál a tanárok száma. Ráadásul a pedagógus szak az egyik legnépszerűbb a felsőoktatásban.

Bár a cégbíróság továbbra sem jegyezte be azt az alapítványt, amelynek augusztus elseje után a fenntartó-változtatás után működtetni kell az Szegedi Tudományegyetemet. Az egyetem sok ezer dolgozó a napokban levelet kapott a hogyan továbbról. A szeged.hu cikke.

Szeptembertől életbe lép a menzareform. A konyhák drágítani fognak, a tervek szerint akár 10-15 százalékos áremelkedés is lehet – írja a Világgazdaság.

A kormány szerda esti rendelete szerint az „országos kórház-főparancsnok és országos kórházfőparancsnok-helyettes tevékenysége, valamint a kórházparancsnokok kórházparancsnoki és intézmény-parancsnoki tevékenysége 2021. szeptember 15. napjáig szünetel” – írja a HVG.

A Magyar Művelődési Társaság konferenciát rendezett szerdán a Viselkedéskultúra változása a kilencvenes évektől napjainkig, a művelődés, a művészet útjai a Covid-járvány alatt címmel. Földiák András, a Magyar Művelődési Társaság elnöke megkeresésünkre összegezte a konferencián elhangzottakat. A Magyar Nemzet cikke.

Az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba – sütötte el újra jelmondatát a kormány a honlapján és a kabinet Facebook-oldalán – olvasható a Népszavában.

Közel négy hónap elteltével reagált az egészségügyért is felelős minisztérium az egészségügyi szakdolgozók kamarájának béremeléssel kapcsolatos megkeresésére. A csupa nagybetűvel írt válaszlevélben Latorczai Csaba közigazgatási államtitkár így ír: "béremelés témakörében a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a kamarák részéről felmerülő kérdések áttekintésére sor kerüljön.", majd részletezte a béremelések eddig lépcsőit. A napi.hu cikke.

2021. július 1-től megszűnik az EU-n kívülről érkező, 22 euró alatti értékű áruk áfamentessége. Az uniós jogszabályi változás értelmében az Európai Unió határain kívülről érkező minden termék után általános forgalmi adót kell fizetni, melyet vám elé állítás előz meg. A Magyar Posta többlépcsős fejlesztéssel mintegy 2,7 milliárd forintot fordít az új folyamatok kialakítására, informatikai fejlesztésre, a kapacitások bővítésére, és 200 fővel bővíti a létszámot a többletfeladatok miatt – írja a napi.hu.

A PSZ évek óta kongatja a vészharangot, hogy ha a pedagógusok béremelése, a leterheltségük csökkentése, a pályakezdők pályán tartása nem valósul meg, akkor „pillanatokon belül oda jutunk, hogy nem lesz pedagógus”  – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.