Kásler Miklós szerint nem távoznak, hanem éppen ellenkezőleg: egyre több dolgozó érkezik az egészségügybe, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke cáfolta ezt. Szerinte a jelenlegi növekedés mögött az állhat, hogy ebben az időszakban kerülnek a munkaerőpiacra a pályakezdők, de Soós Adriánna szerint ők nem fogják tudni megfelelő szinten pótolni az évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégáikat. Az ATV Híradójának riportja.

A pedagógusképzésben résztvevő egyetemek már meg is kapták az ukázt, hogy a Nemzeti Alaptanterven (NAT) és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak nagyon indokolt esetben maradhatnak a képzési tervben, a továbbiakban a cél az lesz, hogy a tanárok a középszintű érettségire legyenek képesek felkészíteni tanítványaikat – írja Facebook-oldalán a Tanítanék Mozgalom – olvasható a Mérce írásában.

Elutasították a magyar állam fellebbezését a Világbank Beruházási Viták Rendezésével foglalkozó Nemzetközi Központjában, vagyis helyben hagyták a Sodexónak járó több mint 25 milliárd forintos kártérítést. Magyarország összességében ennél is többet bukott a cafetériák 2012-es államosítása miatt.

Felemásan indult az új ügyeleti rendszer tesztje Hajdú-Biharban. A mentőszolgálat bő egy héttel a próba startja után sem tudott átvenni minden feladatot – írja a Népszava.

G7 részletes elemzést végzett a felsőoktatásra vonatkozó KSH adatsorokból, melyből többek között az is kiderült, hogy a felsőoktatásban a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta folyamatosan csökken a diákok száma és egyre kevesebb pénzt is fordítanak az ágazatra. Ezzel párhuzamosan viszont, a külföldi hallgatók száma a koronavírus járvány ellenére is emelkedett az elmúlt évben, valamint ösztöndíjas helyeket is kaptak az államtól – írja a Mérce.

Hogyan változott a női vezetők aránya a felsővezetői szinteken? Hogyan tudja egy progresszív szervezet támogatni a női munkatársak fejlődését? Mi a civil szervezetek hozzáadott értéke? Fontosak-e az elismerések? Beszélgetünk a Menedzserszövetség Év Menedzsere díjakról is, valamint a 2 éve az MVÜK-val közösen elindított Év Női Menedzsere díj szerepéről.

Van olyan magánóvoda, amelytől az Állami Számvevőszék 800 ezer forintot vont el „rendeltetésellenes pénzfelhasználás veszélye” miatt. Az ÁSz tavaly decembertől vizsgálja ezeket a részben állami támogatásban is részesülő, közfeladatot ellátó szervezeteket. Az egyik érintett szakszervezet viszont úgy látja, hogy a pénzvisszatartás aránytalan büntetés ahhoz képest, hogy az állami támogatás havi összege még a bérköltséget sem fedezi. Az ATV Híradójának riportja.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a bérek és a munkakörülmények javítását követeli a kormánytól a szombati Vasutasnap alkalmából, derül ki a szakszervezet közleményéből. A Mérce cikke.

A kiégéshez vezető túlhajszoltság mellett az értelmetlen feladatokkal, unalomban töltött munkaidő is rossz hatással lehet az alkalmazottak lelki és testi állapotára a BBC cikke szerint. Az angolul „boreout”-nak nevezett szindrómára egyelőre kevesebb figyelem irányul a viszonylag közismert burnout jelenségéhez képest, pedig nagyjából hasonló egészségügyi következményekkel járnak: például depresszió, szorongás, stressz és álmatlanság – írja a g7.hu.

A magyarok közel 70%-a nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz, a meglévő életszínvonal fenntartásához pedig átlag 19,8 millió forint megtakarítást kellene felhalmozni a munkával töltött évek alatt – derül ki a SIGNAL IDUNA Biztosító megbízásából készült piackutatásból 2019 végén.