„A szociális jóvátétel programjának” nevezte el azokat a lépéseket Karácsony Gergely, amelyek az MSZP-P-LMP miniszterelnök-jelöltje szerint véget vetnének a Fidesz-kormány „szegénységet konzerváló politikájának” – írja a Népszava.
Állami beavatkozásra vár az Alföldvíz, ami lehetne tulajdonosi tőkejuttatás, rezsicsökkentés-kompenzáció, közműadó-megszüntetés vagy az önkormányzati tulajdonosok által kezdeményezett vagyonátvétel is. De mielőbb dönteni kéne – írja az msn.hu.
Mivel az intézményből a múlt hónap végén távozott hét traumatológus, a kórház már csak a kisebb baleseti sérülteket tudja ellátni a sürgősségi fogadóhelyén – írja a Népszava.
Hatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A szervezet elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg - írták közleményükben.
Az Európai Bizottság értékelése bekerül a jogállamiság helyzetéről szóló, július 20-án megjelenő országjelentésbe – olvasható a Népszavában.
Magánóvodákat értesített az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy a költségvetésből nyújtott állami támogatásuk 30 százalékának folyósítását felfüggesztik. A 24.hu cikke.
Kollektív szerződést kötött a mai napon a Neumann János Egyetem és a munkavállalókat képviselő Felsőoktatás Dolgozók Szakszervezetének Neumann János Egyetem Intézményi Szervezete. Közel 10 év szünet után született meg ez a szerződés, amelyet dr. Fülöp Tamás az egyetem rektora és Maráz Vince pénzügyi igazgató, a szakszervezet részéről pedig dr. Tóth József elnök írt alá a Campuson.
A következő tanévben jelenléti oktatásra készül a rendszer, nyáron már a külföldi nyelvtanulási program is beindulhat – írja a HVG.
2021. július 1-én 130 ország és joghatóság, amelyek a globális GDP több mint 90%-át képviselik, csatlakozott a nemzetközi adóreform új keretét létrehozó nyilatkozathoz. Az új, két pilléren nyugvó terv a nemzetközi adózási szabályok reformját célozza, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok mindenhol, ahol működnek, méltányos adót fizessenek. Magyarország és az OECD Inclusive Framework további nyolc – elsősorban európai – tagja nem csatlakozott a kezdeményezéshez, hivatkozva arra, hogy a keretrendszer egyes elemei (így a globális minimumadó) megfosztanák őket a számukra oly fontos külföldi befektetések ösztönzési eszközeitől. Az ado.hu összeállítása.
A Fővárosi Idősügyi Tanács civil szervezetei elfogadták a város 65 évnél idősebb lakosairól szóló stratégiáját – írja a Népszava.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu