A Magyar Orvosi Kamara elnöke a Telexnek adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte kritikusan túlterheltek az orvosok, megfelelő díjazás és a pályaelhagyás jelenlegi üteme mellett széteshet az egészségügy.
Brutális nyugdíjazási hullám indul el a pedagógus karban, az utánpótlás pedig nem látszik. A diákok érdeksérelmét meg kellene oldani, de ez egyáltalán nem látszik.
Július 1-je az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap – írja a Világgazdaság.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a helyzetet egy két végén égetett gyertyához hasonlította, hiszen szerinte ez egy végtelenül stresszes és megterhelő hivatás, a másik oldalon pedig ott van az aggodalom az anyagiak miatt.
A köznevelésért felelős államtitkár minap levelet írt a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) arról, hogy a kormány elindítja „a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programját, amely a gazdaság újraindításán túl az élet újraindításáról is szól”.
Több egymástól független forrásból is úgy értesült a 24.hu, hogy kontroll alá helyezték a huzamosabb ideje komoly fizetési problémákkal küzdő, a törvényes működés feltételeinek meg nem felelő dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-t. Információink szerint péntek óta vannak kint a dunaújvárosi vasműnél az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) emberei. Ez a cég eddig a kormány által stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánított gazdálkodó szervezetek felszámolójaként volt ismert, a pandémia alatt azonban bővült az állami kft. hatásköre: reorganizációs eljárást vezényelhet le, vagyis csőd, illetve felszámolás helyett a működőképesség helyreállítását oldja meg, ha életképes az adott cég. A 24.hu cikke.
Június végétől október végéig a NAV több mint másfél millió magánszemélynek és egyéni vállalkozónak küld értesítést adószámla-egyenlegükről; a küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza – közölte az adóhatóság.
Adott esetben a hajléktalan embereket fogadniuk kell a nem nekik fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is.
Bátrabb iskolaigazgatókra és bérrendezésre lenne szükség - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, aki állítja, a homoszexualitást senki nem "népszerűsíti" az iskolákban. A Népszava cikke.
A "pedofilellenes" törvényben arra új szabályozást hoztak, hogy jövőben milyen szervezetek tarthatnak ilyen felvilágosítást a diákoknak – írja az eduline.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu