Németországban a legalacsonyabb a fiatalok körében a munkanélküliség az egész EU-ban - mutatta ki a német statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett vizsgálatában, amelyet a nemzetközi ifjúsági nap elé időzített.
Újabb két sztrájkot jelentett be kedden a londoni metró dolgozóit képviselő legnagyobb szakszervezet, az RMT a szeptember 12-től tervezett éjszakai működés elleni tiltakozásul. A 24 órás munkabeszüntetéseket augusztus 25-én és 27-én este kezdik.
Nagyszabású munkabeszüntetésre készülnek a Nagy-Britanniában élő lengyel bevándorlók. A tiltakozással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy kezd betelni a pohár náluk, amiért a brit vezetés gyakran a bevándorlókat hibáztatja a szigetország problémáiért – tudta meg a Népszabadság.
Több tízezer fiatal brit eleshet a szociális ellátások egy részétől és az adókedvezményektől a brit kormány azon tervei miatt, hogy visszaszorítsák az Európai Unió többi országából érkező bevándorlók számát.
Európai szintű kampány indult az etikus cipőiparért, amelyben a szervezők azt kérik, válts cipőt – olvasható az afn.hir24.hu oldalán.
Határozatlan idejű sztrájkot kezdenek augusztus 11-én a legnagyobb brit képtár, a londoni National Gallery dolgozói a szolgáltatások egy újabb részének küszöbön álló kiszervezése miatt.
A konzervatív brit kormány véget akar vetni annak a gyakorlatnak, hogy a szakszervezeti tagsági díjakat automatikusan levonják az érdekképviseleti szervezetek tagjainak fizetéséből.
Németországban a csökkenő nyugdíjjárulék és a kedvezőtlen demográfiai helyzet ellenére jelentősen emelkedik a nyugdíjbiztosítási rendszer bevétele, ami a bevándorlásnak, és mindenekelőtt a kelet-közép-európai uniós társállamokból érkező munkavállalók befizetéseinek tulajdonítható - írta a Handelsblatt című üzleti lap szerdán, a szövetségi nyugdíjbiztosító intézet (DRV Bund) adataira hivatkozva.
Nem tudtak megállapodni az éjszakai pótlékról, így huszonnégy órás munkabeszüntetés kezdődik. Idén nyáron ez már a második.
Lengyelországban új, a szakszervezeteknek az eddiginél nagyobb szerepet biztosító érdekegyeztető testület helyettesíti a 2013 óta szünetelő Háromoldalú Bizottságot (KT) annak a törvénynek az értelmében, amelyet hétfőn írt alá Bronislaw Komorowski leköszönő lengyel elnök. A munkavállalók képviselői eltérő véleménnyel vannak az új bizottság szerepéről.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu